+ J Ó Z S E F

 

nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2004

 

 

245 / 2004 szám  FŐPÁSZTOR KÖSZÖNETE minden lelki és anyagi támogatásért

                             a Papság és Hivek felé

 

        Miután lstennek hálát adtam minden téren felénk áradó sok kegyelméért, hogy minden látszat ellenére mégis sok mindenben előre tudtunk lépni a 2003-as esztendőben, ezúton mondok köszönetet minden Paptestvéremnek és Híveinknek is mindazon imáért, munkában végzett helytállásért, anyagi támogatásért, melyet munkahelyével, vagy Püspökségünkkel kap­csolatosan hozott  ! Kérem Paptestvéreimet, hogy közöljék ezt híveink felé is. Külön köszönet Egyházunkhoz való hűséges ragaszkodásukért    !

                   lsten áldását kérem Mindannyiukra imáimban, így küldöm főpásztori áldásomat   !

 

100 / 2004 szám   ISTEN   SZOLGÁJA  DR. BOGDÁNFFY  SZILÁRD

                             boldoggáavatási   poziciója

 

                        Január 29-iki dátummal Szentatyánk II. János Pál pápához címzett levél kíséretében elküldtük bekötött anyagát a pernek, amely Isten Szolgája Szilárd vértanú püspök összes aktáit tartalmazza. Az egész iratcsomónak az elküldése a pápához az ú.n. POZICIO.

Ez az utolsó fázisa a boldoggáavatásnak. Ezután, ha a Szentatya jóváhagyja, kitűzi a boldoggáavatás dátumát. Imádkozzunk most ezért és Híveinket is kérjék Tisztelendő Paptestvéreim, hogy imádkozzanak erre a szándékra, hogy a 2004-es év legyen ennek az ügynek a megkoronázása és Szilárd püspök oltárra emelésének örvendetes dátuma.

 

232 / 2004 szám   Köszönet CARITAS  adományokért

 

              A Caritas Catolica Elnöksége köszönetét tolmácsolom Paptestvéreim és Híveink felé az Erzsébet-napi gyűjtésért. Isten áldása kísérje az adományozók életét és munkáját.

            Ugyancsak – örvendetes – híre a Caritasnak, hogy a Szentjobbi Szent István Központ, hamarosan megkezdi működését. A gyermekház 0-14 év közötti gyermekeket fogad. Olyanokat fogadnak akik elviselhetetlen családi körülmények között élnek, vagy árvák.

 

Ezek a gyermekek óvodában és iskolában fognak tanulni – magyar nyelven – ott Szentjobbon. Paptestvéreim jelezzék a Caritas felé, ha van az egyházközösségükben ilyen eset.

Ugyanakkor nevelő szülőket is keres a Caritas, akik a családtípusú gyermekházban ennek  feladatnak megfelelnek. Rendelkezzenek szakképesítéssel (szociálpedagógiai / szociális munka, vagy pedagógiai szakképesítés), ismerjék a magyar és román nyelvet anyanyelvi szinten, és legyenek hajlandók beköltözni egy ilyen családtípusú gyermekházba.

A központ elérhetősége:     

  Caritas  Centru Social Sf. Stefan

                                                 417192 -  SÂNIOB,  Nr. 222

                                                 Tel. 0259 / 441.000

A Caritas vezetősége állást hirdet. Közgazdász végzettségű gazdasági igazgatót keres, aki legalább 10 éves gyakorlattal rendelkezik, 45 évnél nem öregebb, jó szervezőkészséggel, emberismerettel rendelkezik és ha jogi dexteritásai is vannak, nem akadály.

Ha van jelentkező kérem a plebános urakat adjanak ajánló levelet és küldjék a jelentkezőt a Caritas vezetőségéhez.

 

140 / 2004 szám   Tűzoltósági rendelkezések

 

                        Mellékelten közlöm a Megyei Tűzoltósági Parancsnokság átiratát, amelyben sok mindenre felhívja mindnyájunk figyelmét. Olvassuk el figyelmesen és próbáljunk meg ezen előírásoknak megfelelni, hogy esetleges súlyos anyagi bűntetéseket elkerüljünk.

 

227 / 2004 szám   Bérmálások  2004-ben

 

Tisztelendő Paptestvéreim kérése alapján ebben az évben az alábbi plebániákon lesz bérmálás:

május             16       Tasnád

23               Szentjobb

23               Almásfegyvernek

30      Székesegyházban

június               6        Nv. Szent József

13               Érmihályfalva

13               Nv. Újváros

27      Zilah

július                4      Váradolaszi

11               Újpalota

18               Margitta

25      Berettyószéplak

augusztus        8        Érsemjén

29               Bihar

szeptember   19       Nagyszalonta

október            3        Váradőssi

                       31       Bélfenyér

 

228 / 2004 szám   Köszönet a kispapoknak adott adományokért

 

            Kispapjaink nevében szeretettel köszönöm meg Paptestvéreim adományát, amelyet karácsonyra juttattak. 14 kispapunk fejenként 2.800.000 leit kapott. Igaz van néhány – 10-en alul – Paptestvér, aki megfeledkezik arról, hogy ő is volt teológus, és ő is örült az akkori Paptestvérek ajándékának. Isten áldása kísérje az Adakozók további életét.

 

231 / 2004 szám  SZENT  LÁSZLÓ  egyházmegyei  ünnepe

 

             Emberemlékezetet meghaladó jogszokás alapján Húsvét V. vasárnapján üljük Alapító királyunk Szent Lászlónak áldott ünnepét. Ebben az évben ez az ünnep  május 9-én lesz. Az ünnepi szentmise d.e. 11 órakor kezdődik a Székesegyházban. Ünnepi miséző és szónok ROOS  MARTIN  temesvári megyéspüspök Úr Őexcellenciája lesz.

Szeretettel várom Paptestvéreimet úgy a szentmisére és a körmenetre, mint az azt követő ebédre. Plebániáikon, kérem a reggeli és esti órákban misézzenek, hogy itt is jelen lehessenek.

 

233 / 2004 szám   Évi  kötelező  templomi  gyűjtések

 

                        Ne feledkezzünk el az évi kötelező egyházmegyei gyűjtésekről ebben az évben sem. Ezek :           

1.      Szentföldi gyűjtés                 - nagypéntek

2.      Papnevelés céljaira             - Hivatások vasárnapja  V. 2.

3.      Péter fillérek                         - június 29-én

4.      Missziók számára               - Missziós vasárnap     okt. 24.

5.      Caritas gyűjtés                     - Szent Erzsébet nap   nov. 21.

A gyűjtés utáni napokban a begyűjtött összegeket szíveskedjenek haladéktalanul befizetni a püspökség pénztárába, hogy tovább küldhessük.

 

234 / 2004 szám   Évi  beszámolók  beküldése

 

                        Remélem Paptestvéreim befejezték a házszenteléseket és mostmár az évvégi jelentések, anyakönyvi másodlatok, stb…. elkészítésére jut idő. Kérem szeretettel igyekezzenek a hiányzó okmányokat haladéktalanul beküldeni.

 

236 / 2004 szám  Püspöki  ellenőrzések

 

                        Püspöki látogatások alkalmával így minden bérmáláskor is a jövőben ú.n. visitatio canonicat végzünk. Kérem Paptestvéreimet, hogy ezen alkalmakra: az anyakönyveket, a pénztári naplót, nyugtákat, leltárokat, Historia Domust készítsék el ellenőrzésre.

 

 

246/2004 szám   JAKAB GÁBOR pápai káplán, szentszéki tanácsos

                            könyvének ajánlása   !

 

          2003 Karácsonyára megjelent Jakab Gábor: lsten vasár- és ünnepnapi Igéinek Breviáriuma.  A  nagyon gyakorlatias könyvet ajánlom úgy Paptestvéreimnek, mint Híveinknek  ! Ára 190.000.-lej. Beszerezhető vagy megrendelhető a szerzőnél: 3400- CLUJ-NAPOCA, Str. Maxim Gorki nr.40. Tel. 0264/435-214.

 

247 / 2004 szám   Papi  lelkigyakorlatok

 

           Az elmúlt esztendők gyakorlatához híven, ebben az évben is megtartjuk a papi lelkigyakorlatokat. A  lelkigyakorlatok ideje a nyár vége, amikor már minden Paptestvér túl van a nyári szabadságon.  Augusztus 30,31 és szeptember 1 (hétfőtől - szerdáig).

A lelkigyakorlat vezetésére Főtisztelendő dr. JELENITS ISTVÁN tanár, piarista szerzetes atyát kértem fel, aki szívesen jön Váradra, annál is inkább mert váradi kötődései is vannak.

A program ugyanaz lesz, mint az elmúlt években.

·        1-ső nap, 11 és 15 órakor,

·        2-ik nap 930, 1130 és 15 órakor

·        3-ik nap 930, 1130 és 15 órakor

lesznek elmélkedések.

Kérem Paptestvéreimet, hogy hiánytalanul vegyenek részt. Ha valaki máshol is tartott lelkigyakorlatot, ezen akkor is kötelező részt vennie. Hiányzási ok, csak betegség lehet.

 

 

 

                        Főpásztori áldással,

 

                        Nagyvárad, 2004 február 9-én

 

 

                                                                                            + J Ó Z S E F  s.k.

                                                                                              megyés püspök