+ J Ó Z S E F

 

nagyváradi megyéspüspök körlevele III. / 2004

 

 

578 / 2004 szám  SZENT  LÁSZLÓ  egyházmegyei ünnepe

 

                        Egyházmegyénk alapítójának és védőszentjének áldott Szent László királyunknak egyházmegyei ünnepe ebben az évben május 9-én lesz.

                        A bazilikában d.e. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amelynek főcelebránsa  Roos Martin  temesvári megyéspüspök Úr Őexcellenciája lesz.

                        Kérem Tisztelendő Paptestvéreimet a plebániai szentmisék időpontját, lehetőleg, reggeli és esti órákra tegyék át, hogy részt vehessenek az ünnepi szentmisén és a körmeneten.

                        Búzdítsák Híveinket is a részvételre.

 

579 / 2004 szám  FŐPÁSZTOR  fogadása

 

                        Szertartás könyveinkben megtalálható a főpásztor fogadásának  rituáléja. Ennek kapcsán a következőket kérem Tisztelendő Plebános Testvéreimtől:

 

·        Megérkezéskor harangszóval várják a Püspököt, és a papok (plebános, káplán) reverendában fogadják;

·        A püspök a plebániára megy, ahol átöltözik és innen indul a templom bejáratához, ahol a Plebános a ministránsokkal fogadja a beharangozáskor;

·        Bevonuláskor a kórus énekli az Ecce sacerdos, vagy Isten hozta hív nyájához kezdetű éneket. A hívek állva fogadják a Püspök áldását;

·        Az oltárnál rövid adoráció után az esperes, vagy akadályoztatása esetén a plebános énekli:

Esperes:  Oltalmazó Istenünk, fordulj felénk   !

Kórus:      Tekints a te Fölkentedre   !

Esperes:  Vezesd az üdvösségre szolgádat József püspökünket   !

Kórus:      Légy vele, hiszen ő bízik Benned   !

Esperes:  Küldj segítséget neki a te örök szentélyedből  !

Kórus:      Mindig oltalmazd őt   !

Esperes:  Ne győzze le őt soha az ellenség   !

Kórus:      A gonosz sose ártson néki   !

Esperes:  Uram, hallgasd meg az én kérésemet   !

Kórus:      És kiáltásom jusson eléd   !

Esperes:   Az Úr legyen veletek   !

Kórus:      És a te lelkeddel   !

Esperes:  Könyörögjünk:

Mindenható örök Isten , egyedül Te teszel hatalmas csodákat. Áraszd az üdvözítő kegyelem Lelkét szolgádra, József püspökünkre és a reá bízott összes egyházközségre; harmatozd rá a te áldásodat mindenkor, hogy igaz élete tetszésedre szolgáljon. Krisztus a mi Urunk által.

Kórus:       Ámen.

Ezután a Kórus a templom titulusáról énekel egy éneket (csak egy szakaszt).

Plebános:  a titulus Esti imaórájából énekli a versiculus-t (válaszos vers) magyarul és a

Kórus      a választ énekli.

Püspök:  A titulus könyörgését énekli.

Püspöki áldás:

Püspök:  Az Úr legyen veletek   !

Kórus:     És a te lelkeddel   !

Püspök:  Legyen áldott az Úr neve   !

Kórus:     Most és mindörökké   !

Püspök:   Az Úr a mi segítségünk   !

Kórus:     Aki az eget és a földet alkotta   !

Püspök:  Áldon meg benneteket ……

Kórus:    Ámen.

 

Két gyermek köszöntheti a Püspököt.

Ezután kezdődik a szentmise. Főünnepeken, Húsvét utáni vasárnapokon a napi misét kell mondani az előírt szentírási részletekkel. Máskor mondható a bérmálási votiv mise, vagy a Szentlélekről szóló.

Az olvasmányokat lehetőleg bérmálkozók, vagy a hívek közül valakik olvassák. Az Evangéliumot az esperes, vagy a plebános olvassa, ne énekelje, legfeljebb a bevezető sorok énekelhetők. Bérmálás előtt a plebános mutassa be a bérmálkozókat  a Püspöknek és kérje a bérmálás szentségét számukra.

A bérmálkozóknak a haja ne lógjon a szemükbe, hogy a homlokuk szabad legyen, mert megkenjük krizmával és a Vedd a Szentlélek ajándékának a jelét formulára a

Bérmálkozó feleli:     Amen.

Püspök megkérdezi: Igéred-e, hogy jó keresztény leszel  ?

Bérmálkozó válaszol: Igérem.

Püspök :        Béke veled   !

Bérmálkozó:  És a te lelkeddel  !

 

 

(Ezeket tanítsuk meg a bérmálkozókkal.) Ne engedjünk kis elemista gyermekeket a bérmáláshoz. Legyenek nagyobbacskák lehetőleg, VI, VII-esek, persze vannak kivételek is, ez a plebános lelkiismeretére van bízva.

 

A bérmálás után szükséges kellékek:

·        Egy kistányéron, vagy tálcán egy kiskanálnyi só, citromdarab, és víz törlővel, hogy a püspök megtisztíthassa a kezét.

·        Az oltárhoz legyen kikészítve a kehely (lehetőleg, ha kopott is legyen tiszta) ostyával, misebor és víz, esetleges kisostyák az áldoztatáshoz, és természetesen liturgikus könyvek.

·        A Hívek könyörgése mindig a bérmálásról szóló legyen. Vattáról is gondoskodjon a plebános.

·        Emlékképeket adok mindenkinek, de a plebános atyák előzőleg kérjék és írják rá a bérmálkozó nevét, stb…

Mise után a plebánián óhajtok találkozni a Képviselő Testület (Egyháztanács) tagjaival.

          Azután végzem el, még ebéd előtt a kánoni vizsgálatot (anyakönyv, leltárok, historia domus, pénztárnapló, kiadások igazoló iratai …). Mindez legyen az irodában az asztalon kikészítve.

 

460 / 2004 szám  PÉTER-FILLÉREKÉRT  köszönet

 

                        554.375 számmal a Vatikáni Államtitkárság megköszöni egyházmegyénk híveinek, hogy Péter fillérek címén a múlt évben is eljuttatta adományát az Egyház céljaira.

                        Személyesen a Szentatya is apostoli áldását küldi egyházmegyénk Papjainak, Szerzeteseinek, Szerzetesnőinek és Híveinknek egyaránt valamint a Boldogságos Szűz Mária anyai közbenjárását.

 

576 / 2004 szám  SZENT ANTAL  ereklye országjárása

 

                        Páduai Szent Antal ereklyéit a Moldova-i Szent József Minorita Provincia buzgólkodása folytán, május-június hónapokra az országunkba hozzák.

                        A nagyváradi latin szertartású egyházmegyébe május 4-én érkezik és két nap lesz az egyházmegyében.

 

·        május 4-én, 10 órakor fogadjuk a székesegyház előtt és köztiszteletre elhelyezzük a bazilikában, ahol

·        12 órakor szentmisét mondunk a Szent tiszteletére, majd a bazilika előtti téren körmenetet tartunk. Körmenet után a hívek számára további tiszteletadásra lesz kitéve az ereklye.

·        d.u. 3 órakor ismét szentmise lesz és Szent Antal ájtatosság.

 

·        16,30 órakor átviszik az ereklyét a Kapucinus templomba és másnap

·        5-én, 8 órakor indulnak el az ereklyével

·        Tasnádra, ahol 10 órakor lesz a fogadás,

·        19 órakor indulnak tovább az ereklyével Szatmárra.

 

Ezen jeles eseményre való tekintettel, kérem Tisztelendő Paptestvéreimet minél többen jöjjenek el és koncelebráljanak velünk és kérjük Pádua csillagának, Szent Antalnak közbenjárását.

 

577 / 2004 szám  FELVÉTELI  a  teológiára

 

                        Május első vasárnapja, Hivatások vasárnapja, amikor Egyházunk világszerte imádkozik a papi hivatásokért.

                        Hangsúlyozottan kérem kapcsolódjunk bele ebbe az imahadjáratba mi is, mert az aratni való sok, de a munkás kevés, legalább is a Jézus Szíve szerinti munkás.

                        Hirdessük ki a szentmise elején, hogy ajánlják fel Híveink a szentmiséjüket erre a szándékra, és hívjunk ifjakat a papi szolgálatra. Június 15-ig adják be írásos kérésüket személyesen hozzánk címezve, természetesen a Plebános Urak ajánlásával.     

 

 

                        Főpásztori áldással,

 

                        Nagyvárad, 2004 április20-án

 

 

                                                                                            + J Ó Z S E F  s.k.

                                                                                              megyés püspök