†  J Ó Z S E F

nagyváradi megyéspüspök körlevele IV. / 2004

 

 

830/2004 szám SZENTSZÉK KÖSZÖNETET MOND A MISSZIÓKNAK KÜDÖTT

                          ADOMÁNYOKÉRT

 

592/04/AM szám alatt a Hitterjesztési Pápai Művek köszönetet mond egyházmegyénk híveinek és szerze­tesközösségeinknek a küldött adományokért, amelyeket a missziók támogatására küldtünk az elmúlt esztendőben.

A hitterjesztés műve, a missziók megsegítése krisztusi parancs, hiszen Jézus parancsba adja mennybeme­netele előtt apostolainak: "Menjetek az egész világra és hirdessétek az evangéliumot ".

Ebben az évben sem feledkezzünk el az október 24-én, missziós vasárnap, esedékes templomi gyűjtésről.

Isten áldása kísérje az adományozók munkáját.

 

1211/2004 szám   ÁTHELYEZÉSEK - KINEVEZÉSEK

 

·        Tisztelendő SVEGYIK JÓZSEF bodonosi h. plebános, különböző családi okokra hivatkozva kérte exkardinációját az egyház­megyéből és felvételét a szlovákiai nagyszombati főegy­házmegyébe. Nem szivesen, de elengedtem.

·        Helyette az ott szolgálatot teljesítő GONDEK JÁN segédlelkészt bíztam  meg a plebánosi teendők ellátásával.

·        Nagyontisztelendő MÉSZÁROS ANTAL tb. esperes, váradössi plebános már egy éve nyugdíjasként vállalta a plebánia lelkipásztori ellátását. Most véglegesen nyugdíjba vonul és előreláthatólag a váradújvárosi plebánian fog lakni és ott besegíteni a lelkipásztori munkába. Kivánjuk hogy a mindenható Isten jó egészséggel és sok lelki örömmel áldja meg.

·        Váradössiben utódja Nagyságos  és Főtisztelendő SELYMES JÓZSEF tb. kanonok eddigi tasnádi plebános.

·        Tasnádot ideiglenesen az eddigi káplánra, PÉK SÁNDORRA bíztam. Megbizatása 1 évre szól.

·        Mellé adtam KUGLIS GÁBOR váradújvárosi káplánt.

·        Váradújvárosra KOVÁCS FERENC ZSOLTOT neveztem ki, aki befejezve római tanulmányait és doktori disszertációját október első napjaiban megvédi, hazatér.

·        Egészségügyi okok miatt Nt. SHECK LÁSZLÓ tb. esperes, zilahi plebános urat felmentettem és SZALÁRDRA helyeztem át.           .

·        A zilahi plebániát Tisztelendő PETRIŞOR CONSTANTIN szilágycsehi h. plebánosra bíztam.

·        SZILÁGYCSEHBE Tisztelendő  BAKOS ISTVÁN újmisés testvérünket küldtem.

·        Tisztelendő SIMON ISTVÁN egészségi állapota miatt kénytelen volt egy évre betegnyugdíjba vonulni és helyette a varadújvárosi káplánt Tisztelendő SZABÓ ERVINT bíztam meg a plebánosi teendők ellátásával. Szabó Ervinnek engedélyeztem, hogy beosztása megtartása mellett posztgra­duális képzésben is magasabb jogi tanulmányokat foly­tasson.

 

Egyházmegyei érdek azt kívánta, hogy az alábbi Paptestvéreket áthelyezzem:

 

·        Tisztelendő  SÖVÉR  ISTVÁNT Királydarócról  KÁRÁSZTELEKRE,

·        ­Tisztelendő  TANKA  JÓZSEFET  Kárásztelekről  MICSKÉRE,

·        Tisztelendő  PITÓ  LAJOST  Micskéről  KIRÁLYDARÓCRA,

·        Tisztelendő  DEMSA  PÁLT  Bihardiószegről  ÉRKESERŰBE,

·        Tisztelendő  SZŰCS    ATTILÁT Tasnádszántóról  BIHARDIÓSZEGRE,

·        Tisztelendő  KURILA GÁBOR váradolaszi káplánt TASNÁDSZÁNTÓRA  küldtem.

·        Tisztelendő  BORSI IMRE LÓRÁNT újmisést VÁRADSZÉKESEGYHÁZBA és

·        Tisztelendő  NAGY TIBOR újmisést VÁRADOLASZIBA küldtem káplánnak.

 

1210/2004 szám   KELETI  EGYHÁZAK  KONGREGÁCIÓ  KÖSZÖNI

                              A  SZENTFÖLDNEK  JUTTATOTT  ADOMÁNYOKAT

 

Prot. N. 1/2004 szám alatt a Keleti Egyházak Kongregációja megköszöni azt a támogatást amelyet a bukaresti Nunciaturán keresztül juttattunk el a Szentföld megsegítésére. A Bíboros-Prefektus Úr Őeminenciája külön köszönetét tolmácsolja egyházmegyénk Papjainak, Szerzetes- és Szerzetesnőinek, valamint Híveinknek, mert ezek az testvér adományok képezik a Szent  Helyek fenntartásához szükséges kiadások fedezetét. Talán sikerül valamilyen mértékben megállítani a különböző szociális okokból folytatódó elvándorlást és a Szentföldi keresztény jelenlét csökkenését.

 

1000/2004 szám   BIHARI  ÜNNEPSÉGEK

 

Meghívónkban, amelyben augusztus 29-re hívtuk Papjainkat, már írtuk, hogy Szent István királyunk 1000 évvel ezelőtt, amikor megszervezte a magyar egyházat, 10 püspökséget alapított. Közöttük a BlHARI PÜSPÖKSÉGET is. Ennek az alapításnak kívántunk emléket állitani azzal a két olajfestménnyel, amelyet ezen ünnep alkalmával megál­dottunk és a templom szentélyében helyeztünk el.

Ezen alkalommal letettük egy készülő Szent István szobor alapkövét is, amelyet jövő év augusztusában óhajtunk felállítani és megáldani augusztus 20 alkalmából. A szobrot Sánta Csaba szovátai szobrászművésszel készíttet­jük el.

                      Papjaink és Plebániáink adományait is szívesen  fogadjuk.

 

1211/2004 szám   EGYHÁZMEGYEI  LELKIGYAKORLATOKON  VALÓ  KÖTELEZŐ

                             RÉSZVÉTEL

 

Bár már sokszor hangsúlyoztuk, úgy látom mégis vannak értetlen Paptestvérek, akik különböző okokra hivat­kozva nem vesznek részt a kötelező egyházmegyei papi lelkigyakorlaton. Kis egyházmegye vagyunk, alig 70 pappal. Nagy egyházmegyékben lehetséges, hogy máshol is tart­sanak lelkigyakorlatot a Paptestvérek. Nálunk nem. Ismétel­ten figyelmeztetek mindenkit már most, hogy 2005-ben is szeptember első hetében lesznek a papi lelkigyakorlatok. Sem helyettesítést, sem más okot nem fogadunk el. A szabadságokat úgy osszuk be, hogy mindnyájan itthon lehessüink. Egyetlen ok, amit elfogadunk a hivatalos orvosi igazolás .

Akik hiányoztak, sziveskedjenek minél hamarabb jelezni, hogy miért maradtak távol és a módozatat, hogy hogyan teljesítik, illetve hol vesznek részt lelkigyakorlaton. Volt aki csak egy-két elmélkedésen vett részt. Az nem lelkigyakorlat. Legfeljebb gúnyűzése a lelkigyakorlatnak.

 

1216/2004  szám  TOMPA  JÓZSEF  EXKARDINÁCIÓJA

 

                        A Sarutlan Karmeliták Rendjének budapesti Tartományfőnöksége révén Tompa József egyházmegyés papunk exkardinációját kéri, mert  a Kármeliták Rendjébe óhajt belépni.  A mai napon elengedtem az egyházmegye kötelékéből.

                        Isten áldása kísérje további életét.

 

1225/2004 szám  BÁRÓ  PATACHICH  ÁDÁM  PÜSPÖK EMLÉKE

 

                        Tudós Püspökök sorozatban ebben az évben Báró Patachich Ádám püspök halála 220-ik évfordulójára emlékezünk. Ő építette a püspöki palotánkat és mécénásként Schöpf Nep. János bécsi festőművészt támogatta, aki a püspöki kápolnát és a bazilika kupolájának a freskóit készítette.

                        Október 9-én d.e. 10 órakor a püspöki palota földszinti termében előadások lesznek egyházmegyénk ezen kiemelkedő Főpapjáról. Szeretettel várjuk a Paptestvéeket is.

 

1228/2004 szám  BOHÁCS  SÁNDOR  TB. ESPERES NYUGDÍJAZÁSA

 

                        F.é. szeptember 1-től – korára való tekintettel – Nagyontisztelendő BOHÁCS  SÁNDOR tb. esperes, biharpüspöki plebános kérte nyugdójazását.  Kérését elfogadtam, azzal a meghagyással, hogy továbbra is ellátja – plebánosi jogkörrel – eddigi hivatalát.

                        Isten áldása kísérje további életét   !

 

1230/2004 szám   HALOTTAINK

 

                        Nagyságos és Főtisztelendő  DEMKÓ   PÁL sz.e. penitenciátius kanonok úr június 28-án, 85 éves korában, hosszú gyengélkedés után, a szentségekkel megerősítve, a nagyváradi Szent Márton öregotthonban csendesen elhunyt.

                        Temetését távollétünkben a Helynök Úr végezte és a városi temető Kapucinus sírkertjében helyeztük örök nyugalomra, a váradszöllősi templomban bemutatott engesztelő szentmise után.

                        Élete programjává lett az amit 1945-ben akkori Főpásztora Dr. Schriffert Béla apostoli kormányzói helynök írt:  „Tisztelje az öregeket, szeresse paptársait, legyen béketűrő a tudatlanokkal, irgalmas a szegényekkel, könyörületes a szenvedőkkel, szelíd a bűnösökkel, legyen mindenkor munkára és áldozatrakész szolgája Istennek s a lelkek üdvösségének. Az Úr Jézus legszentebb Szívétől tanuljon szeretni, tanuljon tűrni, tanuljon szenvedni s megbocsájtani”.                   

                        Az Örök Főpap, akinek hűséges szolgájaként 59 papi éven át tevékenykedett, legyen örök jutalma.

R. I. P.

 

                        Főpásztori áldással,

 

                        Nagyvárad, 2004 szeptember 15-én

 

 

                                                                                           †  J Ó Z S E F  s.k.

                                                                                              megyés püspök