†  J Ó Z S E F

nagyváradi megyéspüspök körlevele III. / 2006

453/2006  szám    Húsvéti  pásztorlevél

.                       Az első kereszteshad vezérének, Bouillon Gottfriednek seregében volt egy bátor vitéz, aki Jeruzsálem bevételekor mindig az első sorban harcolt és elsőnek hatolt be a szent városba. Jutalmul ezért megengedték neki, hogy a hálaadó körmenet alkalmával a Szentsírnál elsőnek gyújthatta meg lámpáját és túláradó örömében megfogadta, hogy a szent tüzet sértetlenül viszi haza Firenzébe, a főoltár gyertyáit azzal gyújtja meg, lámpáját pedig a Szent Szűznek ajánlja fel. Ezer akadály gördült a terv megvalósítása elé, de fogadását egy pillanatra sem tévesztette szem elől. Ha rablók támadták meg, hajlandó volt mindent rendelkezésükre bocsátani, csak a szent tüzet ne oltsák ki. Álmából nem egyszer riasztotta fel az a gondolat, hogy a szent tűz kialudt és felébredve mindannyiszor boldog volt, hogy azt lobogni látta. Ha álom fogta el, először új olajat öntött a tartóba, hogy időközben ki ne aludjék. Nem gondolt ő a nappali hőséggel és az éjszaka hűvösségével. Nem érezte a mosolygó mezőt és nem hallotta a suttogó erdőt. Nem törődött mással, csak a szent tűzzel, s a látszólag lehetetlen megvalósult.

A vitéz elvitte a Szent tüzet Krisztus sírjától Firenzéig. A főoltár gyertyáit és a templom lámpáit meggyújtotta. S amint új világosság volt a firenzei templomban, új világosság és kovász lett családjában is. Mert a megfeszített figyelem, mely a szent tűz ébrentartásához egész úton szükséges volt, őt egészen átalakította, és  a durva, szenvedélyes, hívő lelke dacára is ingerlékeny katona, mint szent érkezett haza s új világossága lett családjának, egész környezetének.

Az egész  nagybőjti előkészületnek és a húsvétnak célja a megújulás: új világosság, új melegség és új tűz.

Amikor húsvétnapján Krisztus sírjától búcsút veszünk, legyen rá gondunk, hogy a feltámadás ünnepi körmenetében feléledt hitünk ép maradjon, a következő napok egyhangúságai, nehézségei miatt rajtunk sérelem ne essék, sőt Bouillon Gottfried katonájához hasonlóan általunk terjedjen a Lumen Christi. Lássék meg viselkedésünkön Krisztusnak a Szentsírból kiáradt világossága. Az a világosság, amely az életben a hit erejével eligazít és mindazt eleven valóságnak és szent igazságnak bizonyítja, aminek leghitelesebb pecsétje a feltámadás. Az a melegség, amelyet a természetfeletti remény jelent, hogy a hit szerint való élet nekünk is jogot ad a dicsőségben való feltámadásra, ami után minden szenvedésért kárpótlást nyerünk. S főként a tűz, amit a szeretet jelent és amelyre az élet minden mozzanatában olyan nagy szükség van.

A mózesi világban a tespedő és megújuló lelkületnek a régi, illetve az új kovász volt szimbóluma. Az ószövetségi törvény tiltotta, hogy a háztartásban a régi kovász a húsvétot túlélje, amivel jelképileg a nagy megszabadulásra való visszaemlékezésül a régi bűnös lelkület megváltoztatását, a bűnökből való kiemelkedést sürgette. S mikor most húsvétkor az apostol ugyanezt a szimbólomot használva, a régi kovász helyett az új tészta használatát köti lelkünkre, azt akarja, hogy gondolkozásunk, tervezgetésünk, cselekvésmódunk, mindennapi életünk a Krisztus-világosság fényében megújult hit-remény-szeretet jegyében tündököljön …

Egyik régi osztrák városban élt R. Mihály nevű részeges és vallástalan   ember. Édesanyja ellenben mélyen vallásos volt. Mihály a húsvéti fölámadási körmenet helyett is a kocsmába ment és ott lázított a feltámadásban való hit ellen. Büntetésül részegen hazamenet leesett a lépcsőről s agyrázkódást szenvedett. Édesanyjának még sikerült őt meggyóntattatnia. Utolsó szavai voltak:  Győztél Krisztus   !

Felkai Ferencnek „Pilátus” c. színművét közvetítette a Magyar Rádió néhány éve Nagypénteken. A helytartónak egy Ellen nevű zsidó szolgáló leány volt a szolgálatában, aki titokban már kersztény volt Pilátus tudta nélkül. A piacra ment bevásárolni s éppen akkor vitték Krisztust a Golgota felé a durva római katonák. Szemtanúja volt amint ütötték, verték, gúnyolták és töviskoszorút vertek a fejére. Megsajnálta érzékeny, hívő lelkével, hazaszaladt vásárlás helyett s mint a palotában járatos egyenesen Pilátus tróntermébe nyitott, elmondotta, hogy mit látott s így könyörgött Pilátusnak: Ez a Krisztus egy igaz ember, mindenki segítője s egyedül neked van hatalmad segíteni rajta, mert saját népe és a főpapok is ellene vannak, halálra akarják adni, keresztre feszíteni. Könyörgök mentsd meg őt.

Pilátus közömbös arccal így szól hozzá: Szegény kis Ellen, nagyon sajnállak, hogy ennyire együttérzel Krisztussal, de mit tudod te, hogy mi az igazság   ! S jegyezd meg magadnak, hogy az igaz embereknek mindig ez volt a sorsuk  a történelemben, hogy a tömeg ellenük fordult s csak a haláluk után értékelték őket   ! És nem tett semmit.

                        Ellen pedig erre kifutott a trónteremből, Krisztus nyomába szegődött, otthagyta a helytartó szolgálatát.  Ő volt az a Veronika (ez volt a kereszteléskor felvett keresztény neve), aki kendőjével megtörölte Krisztus véres arcát, melyet ma is őriz a kereszténység, mint értékes ereklyét.

                        Testvéreim  ! A mai filozófiai, erkölcsi, gazdasági, politikai feszültségek világában sokszor igaznak bizonyul Pilátus mondása. Ennek egyik legeklatánsabb jele, hogy a nyugati civilizáció, amely 2000 éve keresztény elveken állt erősen, jónak látta meg sem említeni ezt a tényt az EU alkotmányában. Pedig „minden nép támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvész, Róma ledől és rabigába görnyed”, mondta Berzsenyi, koszorús költőnk, majd kétszáz éve. Ez érvényes a mi korunkra  s a mi területünkre is. A baj az, hogy ezt ma tragikusan elfelejtették sokan s ennek  következményeit viseljük.

                        Legyünk Veronika lelkek s ebből fog sz ületni egy új, boldogabb korszak  ! A mi feltámadásunk is   !

Ezt kívánom szívből minden testvéremnek s ezért imádkozom Húsvét ünnepén  !  Kegyelmekben, szeretetben gazdag Húsvétot   !

Főpásztori áldással,

Nagyvárad, 2006 április 11-én

                                                                                    †   J Ó Z S E F s.k.

               megyés püspök