RÓMAI  KATOLIKUS PÜSPÖKSÉG NAGYVÁRAD

410161-  NAGYVÁRAD , Sirul Canonicilor 7 .

e-mail : epiromca@rdsor.ro

 

†   J Ó Z S E F

nagyváradi   megyéspüspök   körlevele   V. / 2007

 

 

801/2007 szám  Dr. CSERHÁTI  FERENC püspöki kinevezése

 

                        A  Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából a nyugati katolikus magyar hívek lelkipásztori ellátását  eddig is ellátó dr. Cserháti Ferenc  németországi főlelkészt nevezte ki Őszentsége  XVI. Benedek pápa esztergom-budapesti segédpüspökké, aki a továbbiakban püspöki karakterrel díszítve folytatja azt a munkát amit elődje dr. Miklósházy Attila püspök úr Őexcellenciája nyugdíjba vonulásáig végzett. Az új apostolutód  püspökké szentelése augusztus 15-én lesz 11,30 órakor az eszetergomi  bazilikában. Bíboros Úr Őeminenciája meghívójának sajnos nem tehetek eleget, mert akkor van bazilikánk búcsú ünnepe is és a meghívott dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök úrral együtt misézünk, de levelemben az alábbiakat írtam: ”Szívből örvendek a kinevezésnek és szentelésének, hiszen jól ismerem és földim, de annak is, hogy így megoldódott a külföldi magyarokról  való gondoskodásnak problémája is, szerény véleményem szerint méltó emberrel. Gratuláltam is kinevezése alkalmából. Megítélésem szerint külön értékelendő, hogy a külföldi magyarokat anyaországi székhelyről  látják el. E tény Magyarország Bíboros Primásának külön érdeme !”

                        Paptestvéreim  imádságos szeretetébe ajánlom  az új Püspök Úr további életét és munkásságát. Isten éltesse sokáig  !

 

680/2007 szám   BAZILIKÁNK  búcsúja  augusztus 15-én

 

                        Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én, szerdán   az esti 6 órás szentmisén ünnepeljük székesegyházunk búcsú ünnepét. Excellenciás és Főtisztelendő Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök urat hívtuk meg, hogy a szentmisét  prezideálja és  a szentbeszédet megtartsa.

                        Felkérem a Székesegyházi Káptalan Főtisztelendő tagjait, hogy hiánytalanul jelenjenek meg és koncelebráljanak. Albát vagy miseinget sziveskedjenek  magukkal hozni. Stolát és miseruhát biztosítunk. A város és Várad környéki többi  Paptestvért is szeretettel várjuk. Utána testvéri agapé lesz a főplébánián.

 

718/2007 szám  ÁTHELYEZÉSEK – KINEVEZÉSEK

 

                        Augusztus 1-től  az alábbi áthelyezéseket és kinevezéseket eszközöltük:

727/2007 szám   OZSVÁTH  JÓZSEF  teológus pasztorális gyakorlata

 

                        A margittai plebánián szükség van iskolai hitoktatóra, vagy káplánt kellett volna adnunk. De sajnos nem tudtunk eleget tenni  a prépost-kanonok plebános úr kérésének. Igy a pasztorális éven itthon tartozkodó, IV évet  végzett teológusunkat Ozsváth Józsefet  küldtük  Margittára.

 

723/2007 szám   SZLOVÁK SZEMÉLYI  PLEBÁNIA ALAPITÁSA VÁRADON

 

                        Évek óta a Vártemplomban  tartják a szlovák anyanyelvü  katolikus  híveink a szentmiséket. Az elmúlt évek folyamán az ide költözött hívek száma dicséretesen  megemelkedett. Ezért most, hogy lelkipásztori ellátásukról  megfelelően gondoskodhassunk egy személyi plebánia felállítását határoztuk el  a Váradon élő szlovák híveink számára. Igéretet kaptunk, hogy a Vártemplom mögötti épületben adnak helyet a plebániai lakásnak is. Addig a plebános  Tisztelendő Mlinárcsik János a váradújvárosi plebánián fog lakni.

 

667/2007 szám  TEMPFLI  IMRE  befejezte königsteini müködését

 

                        Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Főtisztelendő Tempfli Imre befejezte königsteini működését és a Stuttgartban a magyar nyelvü hivek lelkipásztori ellátásáról fog a jövőben  gondoskodni. Megköszöntük fáradozását, mindenkori segitő készségét amellyel  egyházmegyénk és papjaink ügyes-bajos dolgait intézte.  Isten áldja meg további munkáját, életét. Imádkozzunk Érte !

 

714/2007 szám   MIHÁLY BALÁZS és RADNÓTHY-SZAKÁCS ALBERT ügye

 

                        Július 1-től Radnóthy-Szakács Albertet betegnyugdíjba engedtük, hogy egészségét helyreállítva  visszatérhessen  és folytathassa abba maradt papi munkáját.

                        Mihály Balázst meghatározatlan időre felmentettük a tasnádi  plebánián viselt  szolgálata alól.

 

806/2007 szám  INTENCIÓ  ORDINARII

 

                        Kérem jelenteni az „Ad intentionem Ordinarii”  szentmisék számát  2007  I. félévéről. 

                        A liturgikus rendelkezések értelmében minden pap amikor második vagy harmadik szentmisét végez a hívek érdekében, köteles a megyés főpásztor szándékára felajánlani és legalább félévenként jelenteni számát. Vagy ha hívek szándékára végezte, a stipendium díját beküldeni. Kivételes esetben felmentéssel maga használhatja fel. A jövőben csak az kaphat szentmise szándékokat, ki fentnevezett szentmisékről is elszámol.

 

Főpásztori áldással,

 

Nagyvárad, 2007  július 19-én

 

 

                                                                                    †   J Ó Z S E F s.k.

                megyés püspök