72 / 2007 szám
†
„Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom”
(János 5,17)
A Nagyváradi Latin Szertartású Püspökség és Székeskáptalan fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy az egyházmegye nesztora
Monsignore
nyug. Caritas igazgató és plebános
2007 január 28-án, születésének 83. és papságának 59. évében, a szentségekkel megerősítve, hosszas gyengélkedés után csendesen elhunyt.
Testvérünk 1924 július 5-én született a Bihar megyei Érszöllősön. Elemi iskoláit a Váradszöllős, középiskoláit a váradi Gojdu, majd Szent László gimnáziumban végezte, már mint kisszeminarista. Teológiai tanulmányait 1948-ban fejezte be, amikor Isten Szolgája dr. Scheffler János szatmári püspök és váradi apostoli kormányzó Érkeserűben május 9-én pappászentelte. Papi életének állomáshelyei: 1948 november 1-ig Váradújvároson káplán. Szolnokházán szorvány lelkész 1951-ig, amikor mint a Ferences Világi Rend tagját a szerzetesekkel őt is Esztelnekre deportálják. Kiszabadulása után 1954-től plebános Almásfegyverneken, ahol plebániát épít. 1957 július 1-től ismét káplán Váradvelencén. Innen Érmindszentre küldik, ahol a leégett templom tornyot felépíti. 1963-ban újra káplán Szilágysomylón 1968-ig, ahol a tb. esperesi kitüntetést kapja. 1968-ban Mezőtelegdre kap kinevezést, de a következő évben főpásztora Tasnádra küldi plebános helyettesnek, ahol a templomot felújítja és új plebánia épületet épít. 1973-ban Váradolasziba kap kinevezést, ahol a templomot külsőleg renoválja. Innen küldik a Székesegyházi főplébániára 1981 október 1-től, ahol teljes egészében felújítja a bazilikát és a visszaszerzett kanonok sori épületet az osztrák és németországi segélyszervezetek adományaiból. 1982-ben c. apáti, 1991-ben sz.e. kanonoki és 1992-ben pápai prelátusi kitüntetést kap. 1989 után megszervezi a katolikus karitászt, amelynek első elnökeként tevékenykedik nyugdíjazásáig 1999-ig. Ekkor egészségi okokból nyugdíjba kényszerül. Ezután következnek a Németországban az Iskola Testvérek öreg otthonában és a budapesti szolgálati évei. Hazatérése után összeállítja és kiadja a katekizmus igazságait tartalmazó kis füzetét.
Elhunyt Paptestvérünk temetését a váradi bazilikában végezzük f. hó 31-én a délelőtt 11 órakor bemutatott engesztelő szentmise után és holttestét a kriptában helyezzük el a feltámadás reményében. Paptestvéreim ne feledkezzenek el lelki üdvéért a kötelező három szentmisét minél előbb felajánlani.
R.I.P. !
† J ó z s e f s.k.
megyés püspök