Papszentelésre készülve…

Egy év telt el azóta, hogy egyházmegyénk főpásztora, Böcskei László megyés püspök diakónussá szentelte Blaga Antoniu és Orosz Roland kispapokat. Holnap, június 18-án, a délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisében áldozópappá szenteli őket. A „nagy napra” készülve az elmúlt év tapasztalataira tekintettünk vissza a szentelendőkkel.

A diakónusi szolgálatban melyek voltak a legkiemelkedőbb pillanatok, amelyek megerősítettek a papi élet felé vezető úton?

O.R.: A legkiemelkedőbb tapasztalatot a prédikációk és az azokra való készületek jelentették számomra. A prédikációra készülni kihívás, rengeteg kérdés tevődik fel bennem ilyenkor: Mi az üzenete az adott evangéliumi részletnek, mit kell kiemelnem, ami kimozdítja, elgondolkodtatja a híveket? A lelki életben ez hogyan valósítható meg? Minden prédikáció előtt elmondok egy rövid fohászt, ami önbizalmat ad: „Uram add, hogy azt mondjam, amit te szeretnél üzenni a jelenlévőknek.” Vagy valami hasonló fohászt, ezzel tudatosítom magamban, hogy a prédikáció eszköz a jó Isten kezében, hogy szívünkben megszólítson.

B.A.: Az elmúlt év alatt sok minden történt. Hála Istennek, sok szentmisén szolgálhattam diakónusként, ami segített abban, hogy jobbam el tudjak mélyülni az Eucharisztia titkában. Diakónusként csökken a távolság közötted és az oltár között, közötted és Krisztus között. A legkiemelkedőbb tapasztalat egy keresztelő volt. Örömmel töltött el, hogy valakit én vezethettem be a kereszténységbe.

Milyen papi jelmondatot választottál, és miért éppen ezt?

B.A.: Papi jelmondatomat a 65. zsoltárból választottam: „Boldog akit kiválasztasz, és magadhoz emelsz, hogy csarnokodban élhesse életét”. Ezt a fordítást a papi zsolozsmában lehet megtalálni. Imádkozás közben lettem figyelmes arra, hogy ez a mondat valamit akar nekem mondani, ekkor döbbentem rá arra, hogy ez kell legyen az én jelmondatom. Ebből kiindulva van egy második jelmondatom is, amit Kalkuttai Szent Teréz egyik beszédében olvastam: „Az öröm rendkívül ragályos. Sosem tudhatjuk, mennyi jót tud tenni egy egyszerű mosoly. Légy hű az apró dolgokban! Mosolyogj rá másokra! Éld meg az élet szépségét!” Ez is én vagyok.

O.R.: Papi jelmondatomat a Zsoltárok könyvéből választottam, egy bűnbánati zsoltár egyik versét: „Az Úr meghallgatta kérésemet, az Úr elfogadta imádságomat” (Zsolt 6,10). Úgy érzem, hogy ez a vers kifejezi azt a lelkületet, amivel a teológián végig próbáltam pozitívan hozzáállni minden akadályhoz. Fontosnak tartottam azt, hogy mindig magam mellett érezzem az Urat. Akármilyen akadály, akármilyen nehézség, akármilyen probléma adódik ez a mondat, ez a vers eszembe juttatja azt, hogy az Úr hányszor segített nekem, az Úr hányszor állt mellettem, az Úr hányszor hallgatta meg az én kérésemet. Ez a mondat a papszentelés után emlékeztető is szeretne majd lenni számomra. Amikor kiválasztottam arra gondoltam, hogy mi lenne az, ami majd bátorít, ami majd erősít a nehéz pillanatokban, amikor egyedül érzem magam, vagy amikor olyan helyzet adódik, amit úgy érzem, hogy én nem tudok megoldani, vagy én nem vagyok képes ezt az akadályt venni. Ez a mondat volt az, ami megfogott, megtetszett, és ami által úgy érzem, hogy a jó Isten meg tud majd szólítani ezekben a nehéz pillanatokban, és ki tudja nyitni a zárt ajtókat előttem, és az ő fényével a helyes választ meg fogja nekem adni.

Melyik az a pasztorációs terület, amelyiket a leginkább a „magadénak tartod”, vagy amelyik felé különösen is érzed a jó Isten hívását?

O.R.: A gyakorlati éven volt szerencsém a pasztoráció több területébe betekintést nyerni. Hasznos tapasztalatokat sajátíthattam el. A jó Istenre bízom magam, ahová küld ott próbálok majd a legjobb képességeim szerint helytállni. Tudom, hogy a képzésem nem fejeződött be, nyitott vagyok a kihívásokkal kapcsolatban.

B.A.: Jó az, ha az egyházmegyés pap minden területen otthonosan tud járni. Úgy gondolom, hogy mai világunkban nem elég csak egy területre fókuszálni, hiszen ahányan vagyunk emberek, annyi féle út van. Leginkább azt szeretném, ha az emberek általam megéreznék Isten végtelen szeretetét és barátságát.

Mi van a szívedben, ha a pappá szentelésed napjára gondolsz?

O.R.: Nagyon fogok izgulni, de nagyon sokan jönnek, és sokan jelezték, hogy velem együtt imádkoznak majd. Ez számomra nagyon sok erőt ad, tudom hogy támogatnak imáikban, és azt szeretnék ha jó pap lennék majd. Ezt a megelőlegezett bizalmat szeretném majd meghálálni azzal, hogy törekszem mindent megtenni, amit a papszentelésben megfogadok.

B.A.: Amikor a papszentelés napjára gondolok, hevesen kezd verni a szívem, a lepkék elkezdenek repkedni a gyomromban. Annyiban biztos vagyok, hogy a felszentelés után nem ugyanaz az ember leszek, mint aki azelőtt voltam, hanem más: kapocs leszek az emberek és Krisztus között.

Hívjuk a kedves híveket, vegyenek részt egyházmegyénk nagy ünnepén, ha pedig személyesen nem tudnak eljönni a székesegyházba, kapcsolódjanak be a június 18-án, szombaton, délelőtt 11 órakor kezdődő szentmisébe a székesegyház Youtube csatornája vagy az Erdélyi Mária Rádió közvetítése által.
Kísérjük imáinkkal a szentelendőket!