Hangoló – nagyböjti időutazás női szemmel

Hangoló – nagyböjti időutazás női szemmel

2025. április 14.

Nagyhét hétfőjén, április 14-én, került sor a Hangoló – Nagyböjti időutazás női szemmel találkozójára, melynek élményeiről az alábbiakban megosztunk néhány gondolatot.

Lassan hagyománnyá válik, hogy a Háló Egyesület munkatársai megépítik a Nagyböjti időutazás című élménykiállítást a Szent László iskola falai között. Nagyhétfőn női szemmel jártuk végig a Nagyböjti utat, ami azért különleges, mert Jézus földi útját tekintve sokunknak a 12 tanítvány, a férfiak jutnak eszünkbe először, mint Jézus követői, így az élménykiállításon megjelenített állomások során sem szoktuk kifejezetten a női szereplőkre irányítani a reflektorfényt. Az idén mégis úgy alakult, hogy a stációk közül a negyedik és a hatodik azok, amelyeken megállunk, történetesen amikor Jézus szent anyjával találkozik, illetve amikor Veronika nyújtja kendőjét. Valahogy így esett, hogy a Háló és a Hangoló útjai is keresztezték egymást, és jártuk együtt nagyhétfőn az utat női szemmel. Amikor az utat építettük, nem gondoltam bele, hogy valójában minden állomásnál mennyire fontos a nők szerepe, akik sokszor a háttérben, de mégis ott vannak.


Ezen az alkalmon én is utazóként vettem részt. Induláskor azon gondolkodtunk, hogy mit jelent számunkra nőként a nagyböjt, a húsvéti előkészület. Tudva, hogy egy lelki útra jöttünk, hamar megfogalmaztuk, hogy annak ellenére, hogy a bevett szokás alapján legtöbbünknek az otthoni nagytakarítás nagy részét teszi ki az ünnepre készülésnek, a nagyböjt a lelkünk megtisztításának az ideje, amire a mások iránti gondoskodás és odafigyelés közepette sokszor nehezen érkezünk meg. Ebben kaptunk ezen az úton segítséget. Végigjárva és elmélkedve az utat sokféle nővel, női szereppel találkoztunk, egyeseket közelebb érezve magunkhoz, míg más jellemvonások után vágyakozás ébredt bennünk, hogy mi is szeretnénk hasonlítani rájuk. Ily módon ott lehettünk mi is virágvasárnapon a tömegben, akik Jézust várták. Elgondolkodhattunk az utolsó vacsora szimbolikus helyszínén hogyan is tudjuk mi elfogadni mások segítségét. Találkoztunk Pilátus feleségével, aki pogányként is tudta, hogy Jézus igaz ember. Tanulhattunk most is Máriától, aki a támogató jelenlétével ott volt szenvedő fia mellett, majd Veronika hívta fel a figyelmünket arra, hogy érdemes kockázatot vállalva segíteni, hisz nem is tudjuk, mekkora ajándékban részesülhetünk.


A feltámadás örömhírével ért véget az utunk, lélekben ott lehettünk azokkal az asszonyokkal, akik üresen találták a sírt, akik elsőkként hallhatták az örömhírt, hogy Jézus feltámadt! Ott maradtunk még néhány pillanatig az üres kereszt lábánál, néhány szóban megosztottuk egymással, hogy ha visszamehetnénk az időben, kinek a bőrébe szeretnénk bújni és miért. Jó volt bepillantást nyerni egymás gondolataiba. Végül azzal a feladattal indultunk otthonainkba, hogy cselekedeteinkkel, lelki vonatkozásban tegyük emlékezetesebbé az idei húsvétot környezetünk számára. Vigyük mi is tovább a feltámadás örömhírét! Konrád Evelyn


Nagyon örültem, hogy részt vettem a tegnapi Nagyböjti Időutazáson a Hangoló női találkozó szervezésében, melyet a Háló Egyesület dolgozott ki lelki finomsággal. A mai rohanó világban olyan ritkán tudunk elcsendesedni, megállni, hogy kicsit elgondolkodjunk s meglássuk mi is zajlik bennünk. Évekkel ezelőtt a Szent Pál közösség szervezésében élhettem át először ehhez hasonló lelki utazást. Még most is nagy boldogsággal gondolok vissza rá, mély nyomokat hagyott bennem. A tegnapi alkalom felelevenítette és megerősítette bennem Jézus értem, értünk tett cselekedetét és így jobban át tudom élni a fetámadás ünnepét! Hálás vagyok érte! Köszönöm!

Bereczki Dombi Katalin