A nagyváradi székesegyház Szent László Énekkara Salzburgban
Hálatelt szívvel és nagy örömmel a lelkünkben köszönjük meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségnek és külön Exc. Böcskei László megyéspüspök úrnak a lehetőséget a salzburgi szolgálatra. 2024-ben kapott meghívást a nagyváradi székesegyház Szent László Énekkara liturgikus éneklésre, Mozart szülővárosába, hogy az érsekség főtemplomában, közismertebb nevén a dómban a 10 órakor kezdődő szentmisén énekeljen 2025. június 22-én. William Byrd (1540-1623) Négyszólamú Miséjét készítettük elő erre az alkalomra. A salzburgi dóm karnagya, Andrea Fournier mindenre kiterjedő szervezése megfelelő keretet biztosított számunkra, illetve az orgonista, Judith Trifellner-Spalt orgonajátéka a misén mindenkit lenyűgözött. A szentmise celebránsa, Gerhard Viehauser, a székeskáptalan kanonokja, szeretettel köszöntötte a kórust, majd a végén köszönetet mondott a különleges zenei szolgálatért.
Kristófi János Zsigmond



Ahogy a templomok épülnek fizikailag, úgy épül ez a kis kórus közösség. Egyre többen, egyre jobbak, egyre lelkesebbek és egyre összetartóbbak vagyunk. A Mozart hazájában tett látogatás egy újabb ‘tégla’ a közös élmények, beszélgetések és éneklések révén. És a legnagyobb ajándék a Szentlélek jelenléte volt a Salzburgi dómban, a mise alatt. Kiáradt ránk és összhangba hozott. Hála legyen az Úrnak és mindazoknak akik ezt lehetővé tették!
Tempfli Judit



Nagyon hálás vagyok, hogy eljutottam a zene szárnyán Mozart szülővárosába, ahol most jártam először. Csodálatos városban van a szép Mirabella park, ahol a Muzsika hangja című filmet forgatták, amit Édesapámmal és testvéreimmel néztünk meg a moziba még gyermekkorunkban. Nagy megtiszteltetés és öröm volt számunkra, hogy e csodás Dómban énekelhettünk. Felemelő érzés töltött el. A fotók beszélnek helyettem is e csodás városkáról!
dr. Gyenes Kristófi Cecília



Sokszor elgondolkodtam azon, mit jelent a család? Vér? Kötelék? Ezen a hétvégén a közösen eltöltött pillanatok, amik mára már emléknek bizonyló álomszerű valósággá váltak, a gyönyörűszép emlékek gazdagsága hasznos, ismeretfejlesztő, zeneileg megtöltő, szívmelengető, valamint a kissé mozgalmas családias helyzetek választ adtak lelkem töprengéseire Salzburgba, a világ színpadán.
Az útad, a családod, a barátaid, a helyed az életben nem ott van, ahol mások azt meghatározzák neked különböző sztereotípíák alapján. Ott van, ahol nemtől, rasztól, vértől, egészségtől, egyéni kognitív funkcíókbeli eltéréstől függetlenül az adott egyének elfogadják, tisztelik és szeretik egymást és el tudnak fogadni hátrányaiddal, értékeiddel együtt is. Ez a közös utazás megértette velem, hogy az emberek szépsége, értékei nem maradhatnak elrejtve egy sötét maszk alatt. Ki kell bontakozniuk a maguk módján rossz és jó pillanatokban, kemény munkában és feltöltő szórakozásban, a művészet hangján, ezáltal egy közös harmóniát alkotva. Ezt hívjuk közösségnek.
Simo Fanny



Úgy mentünk Salzburgba, hogy adni fogunk, a legjavát annak, amit sok munkával, fáradtságos próbákkal elértünk. Dicsőíteni mentünk, énekünkkel szolgálni, de úgy érzem, mi lettünk a megajándékozottak, a Szentlélek szolgált felénk, tanított és megáldott. Részesültünk a dicsőítés ajándékában és minőségi kapcsolatokban. Élő hitű emberekkel találkoztunk, akiktől felüdítő volt tanulni. Megéltük a barátságokat, kapcsolatainkat ápoltuk. Mindaz a sok szépség, amit Salzburg nyújtani tudott, a gyönyörű épületek, a zegzugos utcácskák, hófoltos hegyek, a hömpölygő folyó, és a csendes, megszentelt szálláshely a város szívében mind- mind ráadás volt!
Kiss Johanna


A salzburgi kirándulásom legszebb élménye az volt, amikor a libegővel felszálltunk a legmagasabb csúcsra, és onnan gyönyörködhettem a tájban és Isten csodálatos alkotásaiban. Felejthetetlen pillanat volt az is, amit a Kapuzinerberg tetején egy kis erdős szentjánosbogarak világítottak a sötétben – úgy éreztem magam, mintha egy mesébe csöppentem volna.
Varga Magdolna


Számomra kifejezetten nagy megtiszteltetés volt, hogy részese lehettem ennek a közös élménynek. Utazgatni lehet egyébként is, de valahogy minden kórusos kiruccanásnak megvan a maga varázsa. Számunkra ugyanis az út nem pusztán a kirándulásban teljesedik ki, hanem abban a célban, ami minket valóban mozgásban tart: az éneklésben. A város miliője, a távolban magasló hegyormok sziluettje, a Salzach csillogó hullámzása mind meghatározó ujjlenyomatot hagyott salzburgi hétvégénken. Ottlétünk alpesi virágokból font koronáját viszont a vasárnapi szentmisén való éneklés jelentette a dóm monumentális falai között. Testben fáradtan, de lélekben túlcsordulva térhettünk haza Nagyváradra.
Pap Rúben


Az első benyomásom a városról az volt, hogy egy színpadon lépkedünk, mögöttünk – vagy körülöttünk ? – egy hatalmas háttérfüggöny, rajta a fellegvár, az előtérben meg egy békésen kanyargó zöld folyó. Ezt, a fikció és valóság határán mozgó állapotot tapasztalhattam meg Mozart szülőházában is, amikor az egyik interaktív teremben négyféle hangszert szólaltathattam meg jól irányított lépésekkel, vagy amikor a vármúzeum ijesztő fegyverei után a Varázsfuvola szereplői bukkantak elém egy üvegfal mögül. De ami leginkább álomszép volt ebben az egészben, hogy a székesegyház falai között szolgálhattunk.
Szatmári Ildikó

A szentmise ide kattintva nézhető vissza.
