„A reményben legyetek derűsek!” (Róm 12,12) mottóval 2025. március 8-án, szombaton szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a püspöki palota alagsorában a nagyböjti ifjúsági lelkinapot, amelyre 14 és 25 év közötti fiatalokat várnak, különösen azokat, akik az egyházmegyében bérmálkozásra készülnek. A 9-18 óra között zajló program keretében lesz dicsőítés, előadás, tartalmas beszélgetések, interaktív keresztút és közös imádság. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
7. Főpapi szentmise a Szent Anna templomban
A várad-újvárosi templom felújítási munkálataira való tekintettel egy évvel ezelőtt költözött át a Szent László plébánia közössége a Szent Anna templomba. Ebből az alkalomból, Kovács F. Zsolt plébános meghívására 2025. március 9-én, vasárnap, 11 órakor Böcskei László megyéspüspök szentmisét mutat be a Szent Anna templomban.
