Egyháztanácsosok találkozója Nagyváradon

 Egyháztanácsosok találkozója Nagyváradon

2026. november 7.

2026. november 7-én, szombaton, idén harmadik alkalommal hívja találkozóra az egyháztanácsosokat a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. A 10 órakor kezdődő rendezvénynek ezúttal a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum ad otthont. A találkozó kiemelt célja, hogy az egyházmegye plébániai közösségeinek képviselői közelebbről megismerjék a katolikus iskola életét, nevelői küldetését és azokat az értékeket, amelyek mentén az intézmény a fiatal nemzedékek emberi és keresztény formálását szolgálja. A résztvevők átfogó ismertetőt hallhatnak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye életéről, struktúráiról és lelkipásztori törekvéseiről. Ezt követően kerül sor a vendéglátó intézmény bemutatására, majd csoportmunka kínál lehetőséget a tapasztalatcserére, a közös gondolkodásra és a plébániai közösségek, valamint a katolikus iskola közötti együttműködés lehetőségeinek feltárására. A találkozó egyben annak felismerésére is meghívás, hogy a katolikus iskola nem csupán egy intézmény az egyházmegye életében, hanem valamennyi plébániai közösség közös lelki értéke és felelőssége.