képzés egyházi alkalmazottaknak és pedagógusoknak Nagyváradon
A nagyváradi egyházmegyében tíz éves múltra tekint vissza A nevelés az élet szolgálata képzéssorozat, amit Uzsalyné dr. Pécsi Rita PhD neveléskutató tart pedagógusoknak, az utóbbi években pedig szülőknek, diákoknak és Böcskei László megyés püspök külön kérésére ettől az évtől egyházi alkalmazottaknak is. Az elmúlt évek alatt több száz résztvevő számára az érzelmi intelligenciára alapozó pedagógia választ adott arra, hogyan tanítsanak-neveljenek úgy, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot tudjanak átadni az ifjúságnak. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató feleségként, négy gyermek édesanyjaként, nyolc unoka nagymamájaként, gyakorló pedagógusként és a szakterület elismert kutatójaként keresi a válaszokat ezekre a kérdésekre. Előadássorozatát Kentenich József – a Schönstatt mozgalom alapító atyjának – pedagógiai rendszerére építi, amely profetikus, hiszen megelőzve korát olyan irányokat mutat, amelyet a modern neveléstudomány vagy az agykutatás ma messzemenően alátámaszt. Kentenich atya 58 évig dolgozott nevelőként. Eközben számtalan formában kutatta és összegezte, mit mond a kinyilatkoztatás, mit a tudományok és a szentek arról, hogy hogyan lehetséges valóban erős, Istennel szövetségben élő, lélekkel és jókedvűen szolgáló embert nevelni a ránk bízott gyermekekből, önmagunkból.



Példaértékű az a kezdeményezés, amire 2025. január 10-én, pénteken délelőtt került sor a püspöki palotában, amelyen az egyházmegye civil alkalmazottai és klerikusai vettek részt, közel 160 személy. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató előadásában gyakorlati módszereket fogalmazott meg rejtett tartalékaink, közösség és kommunikáció, kapcsolódás és kritika témakörében.



A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja közös szervezésében 2025. január 10–11. között 140 pedagógus érkezett az ország különböző régióiból A nevelés az élet szolgálata pedagógiai képzésre, ahol az alábbi témák kerültek bemutatásra: Szabadságra nevelünk! Fegyelmezéssel?; Tekintély? Manapság?; Apának lenni/ Az “atyai” tekintély; A bűvös motiváció (szülők, tanárok, vezetők álma: a motivált ember).
Ezek az alkalmak nemcsak egyszerű képzések, hanem olyan ünnepi pillanatok, amikor a résztvevők az isteni jelenlét kapujában időznek, hivatásukban megerősödnek, új lendülettel indulnak tovább, hogy a zsenge ember fölé hajolva segítsék a növekedését az ég felé, ahogyan a Talmud írja: „Minden fűszálnak van egy angyala, aki fölé hajol, és azt suttogja: nőj, nőj!”
Benedek Ramóna hitoktató