72 óra kompromisszum nélkül

72 óra kompromisszum nélkül

2024. október 13.

„Az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé kerekedik, hanem attól, hogy másokhoz leereszkedik; Jézus nem azt akarja, hogy lusták és kényelmes emberek legyünk, nem azt akarja, hogy hallgatagok és félénkek legyünk, hanem azt akarja, hogy élők, aktívak, főszereplők, az élet főszereplői legyünk.” (Ferenc pápa szavai a fiatalokhoz Budapesten)

A nagyváradi egyházmegyéből több fiatalokból álló csoport csatlakozott a Kárpát-medencét behálózó 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű akcióhoz, melyet ebben az évben október 11-13. között „Itt vagytok, hívtál!” (1Sám 3,8) mottóval hirdettek meg.

A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum több osztálya is részt vett az önkénteskedésben: a 8.B osztály október 10-én, az 5. és 7. B osztályok pedig október 11-én látogattak el a Szent Erzsébet Idősek Otthonába, ahol adományokkal és egy rövid irodalmi-zenés műsorral lepték meg az időseket.

A 9.B osztály október 8-án, a 10. és 11. A osztályok október 11-én látogattak el a Bonitas Speciális Iskolába, ahol közös foglalkozáson vettek részt az ott tanuló gyerekekkel.

A szakács szakos diákok süteményeket sütöttek a hajléktalanok számára, amit szombat este vittek el a hajléktalanszállóra.

A IX.C osztály tanulói a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum óvodai közép és nagycsoportosait látogatták meg a 72 óra kompromisszum nélkül program keretében.

Az akcióhoz az iskolából kisebb gyerekek is csatlakoztak: az I. A osztályosok virágokat ültetve tették szebbé az iskola udvarát.


Katekizmusunk tanítása alapján: „a teremtett világ rendje és harmóniája a dolgok és kapcsolataik sokféleségéből születik.” (KEK 341.) Ez a rend és harmónia adott ihletet az Ady Endre Elméleti Líceum diákjainak, hogy bekapcsolódva a 72 óra kompromisszumok nélkül programba, megtisztítsák az iskola udvarán álló kápolna környékét.

A 72 óra kompromisszum nélkül programban részt vettek a székesegyházi plébánia hittanosai is, akik a Szent László Líceum ötödikesihez és hetedikeseihez csatlakozva ellátogattak a Szent Erzsébet Idősek Otthonába.

Az olaszi plébánia lelkes fiataljai is önkénteskedtek a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű akció keretén belül. Több mint 30 gyermek kapcsolódott be a plébánia és a templom körüli önkéntes munkába. A lelkes csapat kitakarította a kriptát, tégla törmeléket pakolt, összegyűjtötte a száraz virágokat és gallyat, fát pakolt.

A kárásztelki plébánia 25 hittanosa is részt vett az akcióban. A program keretén belül a hittanosok összegyűjtötték a templom udvarán és környékén a szemetet. Ezzel felhívták a figyelmet környezetünk tisztaságára és annak védelmére, melyet a jó Istentől kaptunk ajándékba. Ezenkívül a hittanos gyerekek virágokat ültettek virágládákba és elhelyezték azokat a település utcáin található kereszteknél. Ahol szükség volt rá ott kitakarították a kereszt körüli kertet. A kárásztelki gyerekek lelkesen vettek részt idén is ebben a programban.

A Partiumi Háló Egyesület önkéntesei pénteken a püspöki palota kertjében vettek részt az Alzheimer sétán, szombaton gyermekfoglalkozást tartottak az egyházmegyei családtalálkozón résztvevő gyermekek számára, majd hétfőn a Szent Erzsébet Idősotthon lakóit látogatták meg.