72 óra kompromisszum nélkül – Alzheimer séta – gondolatok a programokról

„Több vagy, ha adsz” – a 72 óra kompromisszum nélkül kezdeményezés mottója minden évben új értelmet nyer, amikor fiatalok és felnőttek együtt indulnak útnak, hogy jót tegyenek másokkal, önzetlenül, szeretetből. Az idei alkalom is azt bizonyította, hogy a segítés nem csupán tettekben mérhető, hanem abban a szívbéli nyitottságban, jóságban, amellyel mások felé fordulunk.

Minden tett mély üzenetet közvetített: minden ember érték, minden élet figyelmet érdemel.

Ezek az apró, mégis szívből fakadó gesztusok hidakat építenek – generációk, élethelyzetek, sorsok között, melyek szavak nélkül beszélnek, mesélnek, érintenek. A jót tenni vágyás közös bennünk, és amikor együtt cselekszünk, Isten szeretetének látható jelei leszünk a világban.

A következő visszatekintések nemcsak arról szólnak, mit tettünk, hanem arról is, mit kaptunk. Mert a jóság soha nem marad viszonzatlanul – minden mosoly, minden köszönet, minden közösen megtett lépés minket is formál, gazdagít, és közelebb visz egymáshoz.

a Pasztorációs iroda munkatársai

A „Több vagy, ha adsz! Tegyünk jót mindenkivel!” kezdeményezés jegyében a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Pasztorális irodájával idén nekem is lehetőségem volt  bekapcsolódni a 72 óra kompromisszumok nélkül programba. Közösen készítettünk paprikás-hagymás zsíros kenyeret a Hajléktalan családok lakóotthona és az Anyaotthon lakóinak, egy kis szeretetet és odafigyelést csempészve a mindennapjaikba. Jó volt megtapasztalni, hogy a legkisebb gesztus is örömet tud hozni mások életébe, illetve a hála csendes jelét. A nap második felében részt vettem az idei Alzheimer-sétán, amelyet a Püspöki Palota kertjében rendeztek meg. A séta nemcsak fizikai mozgás volt, hanem lelki elmélyülés is: egy közös kiállás a demenciával élők és gondozóik mellett. Megható volt együtt sétálni azokkal, akik valamilyen módon érintettek a demencia küzdelmében – betegek, hozzátartozók, segítők. A közös lépések nemcsak a testet mozgatták meg, hanem a lelket is. Rádöbbentem, mennyire fontos, hogy figyeljünk egymásra, és ne feledkezzünk meg azokról, akiknek az emlékek már halványabbak. Ez a nap számomra arról szólt, hogy a jóság és az együttérzés apró tettei sokkal többet jelentenek, mint gondolnánk. Adni, jelen lenni, együtt lenni – talán ez az, ami igazán értelmet ad a mindennapoknak. (Kádár Anna-Kamilla)

A Bihar megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság  képviseletében, megtiszteltetés volt részt venni az október 10-én, a püspöki palota kertjében megszervezett Alzheimer-sétán, amelyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Caritas Catolica Alzheimer Café közössége hívott életre. Fontosnak tartom az ilyen jellegű eseményeket, hiszen nemcsak az érintettek iránti társadalmi szolidaritást erősítik, hanem segítenek tudatosítani a demencia megelőzésének és korai felismerésének jelentőségét is. A séta egyszerre volt figyelemfelhívó gesztus és közösségformáló élmény, amely megerősítette bennem, hogy együtt többet tehetünk az emlékezetért és az emberi méltóság megőrzéséért. (Szántó Ildikó, szociális programfelelős)

Az Alzheimer-sétán megismerhettük azt a betegséget, ami megnehezíti sokak életét. Megemlékezhettünk Jobbágy Máriáról, az Alzheimer Séták megálmodójára, valamint Kiss Márton korház lelkész bátorító szavait is meghallgathattuk, aki a „cselekdj” szóra hívta fel a figyelmet, mely szó az idei Nemzetközi Alzheimer hónap mottója, mely arra bíztat, hogy hogyan lehet társadalmi szinten láthatóva tenni a demenciával élőket és gondozóik mindennapi kihívásait. A séta során megismerkedhettünk azokkal az idős személyekkel, akik vagy ők maguk, vagy hozzájuk közel álló, fontos személyek együtt élnek a demeciával. Példaértékű emberekkel találkozhattunk, akik megmutatták, hogy bármilyen nagy viharok is vannak az élet tengerén, minding van remény, s nem vagyunk egyedül, s mindennap van valami, amiért örülni lehet! (Telegdi Alexa)

Számomra a 72 kompromisszumok nélkül, egy nagyon megható élmény volt! Engem legjobban a hajléktalanszállóba való ellátogatás érintett meg, ahol láttuk, annak sok ártatlan embernek a szemében azt az örömöt és reményt, amit mi vittünk nekik! Ennél nagyobb fizetséget, nem is kaphattunk volna, hiszen ők tiszta szeretetüket adták! Hiszem azt, hogy ez a visszajelzés, ez a szeretet örökre a szívünkben fog élni és soha el nem felejtjük! Ez ösztönözzön továbbra is minket a jóra! (Vindis Fanni)

Immár második alkalommal vettünk részt úgy Hálós fiatalokkal, mint családunk kisebb-nagyobb tagjaival az Alzheimer-sétán. Nem személyes érintettségből, inkább abból az indíttatásból, amelyet az idei 72 óra kompromisszum nélkül önkéntességi akció mottója is volt: „Tegyetek jót mindenkivel”. És ha csupán a jelenlétünk is segítő lehet, akkor ott a helyünk a sétán. Talán apróságnak tűnik asztalrendezésben, teás edény szállításában, lufi fújásban segíteni, de ezek az apróságok tették otthonosabbá a hangulatot, adták meg a keretét a sétát záró megállóban. Közösségbe érkeztünk. Szeretettel, örömmel fordultak felénk, úgy érintettek, mint családtagjaik, pedig mi mentünk támaszt nyújtani. Mentünk, mert úgy gondoljuk, hogy nekünk kell nyitni, megismerni, szeretettel fordulni mindazokhoz, akik előtt több akadály gördül az úton. Közben pedig arra jövünk rá minden egyes ehhez hasonló alkalommal, hogy mi tanulhatunk a legtöbbet, és mi gazdagodunk a velük átélt élményekből.

Hálás köszönet a Nagyváradi Római Katolikus egyházmegye és a Caritas Catolica munkatársainak, hogy ilyen érzékenységgel és kedvességgel fordulnak a demenciával élők és segítőik felé, illetve hogy működtetik az Alzheimer Cáfét. (Konrád Evelyn)

Az Azheimer sétán idén másodjára vehettem részt, mint önkéntes. Maga a séta nem volt egy hosszú táv, és szerintem nem is az volt a lényege, hogy mennyit sétálunk, hanem sokkal inkább az, hogy jobban megérthessük az Alzheimer korral küzdők nehézségeit. Ugyanis, ahogy a séta előtt elhangzott rövid ismertető szövegben is hallhattuk, fontos segítenünk nekik és a hozzátartozóink mellett állnunk, ha hasonló helyzetbe kerülnek. A téma, hála a Jóistennek, elég távolról érint, de sajnos mégis sok embernek a mindennapjait nagyban meghatározza. Orvosság híján a mi dolgunk pedig nem más, mint hogy keresztény hivatásunkhoz hűen, empátiát mutatva, szeretetben segítsük azokat, akik erre rászorulnak, és álljunk mellettük a nehézségeikben is, Krisztus példáját követve! (Szabó Ödön)