,,A hit ereje mozdít, s a tudás átadásának a vágya” – beszélgetés Kovács Afroditával (Babival) a Betegek világnapja alkalmából

Otthonunk lakója, Kovács Afrodita, 53 éves, Bukarestben született börtönkórházban, árvaházba került 2 éves koráig, majd szüleivel egy nagyváradi bérházban élt édesanyja 1991-ben bekövetkezett haláláig. Ebben az időszakban több gerinc- és lábműtétre került sor, Bukarestben és külföldön egyaránt. Édesanyja halála után egyedül élt 5 évig, még önellátó személyként, 1996-tól pedig, egészségügyi állapota romlott, tolókocsiba került, állandó segítséget és gondoskodást igényelt a mindennapi tevékenységekhez. Betegségének és korának megfelelő intézmény hiányában, idősek otthonába került, mint egyetlen megoldási lehetőség helyzetére. Szellemileg egészséges, aktív, társaságbeli, mélyen vallásos, vidám, optimista személye meghatározó az idősek körében. Imádságos lelkületű, barátságos, alkalmazkodó, segítőkész, igazi harcos, aki céljaiért hűen küzd. (Gyöngyi Éva, szociális munkás, Szent Erzsébet Idősotthon)

Tavaszra virradt a reggel, mikor elindultunk a nagyváradi Szent Erzsébet Idősotthon felé, amit a Caritas Catolica segélyszervezet működtet évek óta a többi három otthonnal együtt.
Izgatottan léptük át a bejárati ajtó küszöbét s írtuk be nevünket a látogatók névsorát regisztráló könyvbe…rég jártam itt és milyen sok kedvesen mosolygó ismerős arc vesz most újra körül. A sok tolókocsi között újabb két ismerős szempár tekint ránk, ölelésekkel fejezzük ki a viszontlátás örömét. Kis szervezés után keresünk egy csendes kis nappalit, ami az otthon melegét árassza felénk és elkezdjük a közös beszélgetésünket a Betegek Világnapja kapcsán.

Mi az első gondolatod a Betegek Világnapja hallatán?

Sokkal többet kellene törődni a betegekkel. Mindennap kellene gondolni rájuk. Fontos lenne építeni mozgássérülteknek is otthonokat. Sok esetben, ha egy mozgássérült fiatal elveszíti a szüleit s nincs más rokona, számára a sorsa kilátástalanná válik.

Hány évesen szembesültél a betegségeddel?

Három éves voltam, amikor elkezdődött ez a kálvária: a korházi beavatkozások, a CEC banktól felvett kölcsönök, a Várad és Bukarest közötti ingázások sorozatai. Hét évesen már csak lábujjhegyen tudtam járni, ezzel újabb keresztút következett. Tíz éves voltam, amikor megvizsgált egy amerikai szakorvos, majd kijelentette: „áh semmiség, nyitott hátgerince van”. Gerincprotézist operáltak be a testembe, amit évente kellett volna cserélni. Erre sajnos nem volt lehetőségem, s mivel gyorsan nőttem, ez az első protézis már a testem részévé vált.

Mi adott számodra erőt a sok év alatt a mindennapok küzdelmeiben?

Hit-Remény-Szeretet! Isten segítő embereket, mondhatnám úgy is, emberbőrbe bújtatott angyalokat küldött hozzám. Segítséget kérni nem szégyen! Az otthonban is tapasztalom, hogy idős korban is, milyen nehéz sokak számára a segítség elfogadása. Pedig nagyon fontos megtanulnunk kérni és elfogadni.

Drága Babi, sok éve ismerjük egymást s tudom, milyen kreatív, nyitott, segítőkész, tanulni vágyó nő vagy. Mi indít téged, hogy ilyen légy?

A hit ereje mozdít, s a tudás átadásának a vágya. Ahogy az apostolokat küldte Jézus, hogy menjenek és az egész világon hírdessék az evangéliumot, az örömhírt, úgy azonosulni tudok ezzel a küldetéssel: a tudásomat, a hitemet nekem is tovább kell adnom.

Egy kedves ismerősöm a járóbotját „barát”-nak nevezi. Te milyen kapcsolatban vagy a „gurulószékeddel”?

Az elfogadás nagyon nehéz volt…a hit ereje azonban segít. Olyan fiatal voltam még, derékig érő hosszú, sötét barna hajam volt, 1988-at írtunk. Egy nyári napon a Korház utcától a Főutcáig vezetett az első utam a gurulószékemmel. Hófehér ruha volt rajtam és édesanyámmal voltam együtt. A Barátok temploma előtt egy fiatal férfi le sem tudta venni rólam a szemét. Elhaladt mellettem és még mindig engem pásztázott a tekintetével. Akkor azt rosszul éltem meg, nem értettem, miért néz úgy és sírva fakadtam. Édesanyám megnyugtatott, hogy csak azért nem tudta levenni rólam a szemét, mert nagyon szép vagyok…Egy másik alkalommal egy fiatal úr szóvá is tette, hogy számára elfogadhatatlan, hogy egy ilyen szép, fiatal hölgy tolókocsiba kényszerül. Jó érzés volt látni, hogy ilyen érzékenyen érint meg másokat az életem, de hogy mi miért történik, arra a választ csak a jó Isten tudja. Úgy gondolom, nem vonhatom kérdőre Őt, segítséget pedig bármikor kérhetek Tőle. Sokszor úgy imádkozom, hogy abban segítsen a jó Isten, hogy ne én szorúljak mások segítségre, hanem tudjak segíteni én is másokon.

Szoktál perlekedni a sorsod miatt Istennel, a mennyei Atyával?

Mint jó szülővel, persze én is perlekedtem többször is Vele. Sokszor a Szűz Anya is tanított az elfogadás nehéz pillanataiban s voltak lelkileg fogadott Édesanyáim is. Az első Zita nővér volt, de akadtak az idősotthonokban is, akikre szeretettel tudok visszagondolni.

Mi az a segítség, amiben önmagad lehetsz és adni tudsz?

Összekötő szerepet tudok vállalni: ha valaki elakad egy kérdésben és ha én nem is tudom rá a választ, el tudom irányítani a megfelelő személy felé. Csodálatos dolog a tolmácskodás is: látni azokat a szempárokat, akik között megszületik a kommunikáció rajtam keresztül…a hála csillog a szemeikben. Olyankor szinte repül a lelkem.

Mi a célod a 2026-os évre?

Első célom, hogy tolmács legyek, német és angol nyelvterületen. Szeretném az olaszt, a latint, a spanyolt és amit az Atya megad. Úgy kértem Őt, hogy mivel tizenkét apostola volt Jézusnak, hadd tanuljak meg tizenkét nyelven. Persze, ebbe benne lehet a magyar és a román nyelv is, amit már jól tudok.

Sajnos a betegség nem kor függvénye. Mit üzennél azok számára, akik valamilyen betegséggel küzdenek?

Az egyedüli és legnagyobb segítség, ha Istenre támaszkodunk!

Drága Babi, hordozz mindannyiunkat imáidban!

De hát tudod, hogy megígértem, hogy amíg élek imádkozom érted is, s mindazokért, akiket ismerek.

Ezért külön is hálás vagyok neked! Köszönjük, hogy vagy, hogy pozitívan állsz az élethez, életerőt adsz számunkra is!

Mielőtt elkezdtük Babival a beszélgetést, az otthon papbácsija, Kóhr Balázs atyának épp aznap volt a születésnapja, így kicsit vele is tudtunk találkozni, beszélgetni, felköszönteni. Olyan jó volt látni, hogy betegen is, megtörve is készül a Betegek Napjára. Az ünnephez hangolva keresett egy szentképet, hogy az otthon lakóit meg tudja ajándékozni egy kis lelki táplálékkal.

Megint tanulhattam tőlük: erőtlenségünkben is hordozva vagyunk, hogy mi is képesek legyünk másokat hordozni!

Perei Benita, pasztorális referens