Jegyeskurzus Nagyváradon

Jegyeskurzus Nagyváradon

2025. február 28.

„A jó házasság nem szerencse dolga, hanem két ember megfeszített munkájának gyümölcse.”

Február 28. és március 2. között a nagyváradi Ad Lucem Zarándokházban zajlott a jegyeskurzus. Meghívást kaptak azok a  fiatalok, akik ebben az évben Nagyvárad valamelyik katolikus templomában szeretnének házasságot kötni.

Péntek délután kezdődött a hétvége, önismereti, kapcsolatépítő és közösségformáló játékokkal, melyek alapját a Családi Életre Nevelés módszer adta. Az együtt töltött idő ráhangolta a párokat a következő eseményekre.

Szombat délelőtt a közös kávézás után Tóth Attila Levente családreferens atya , valamint a Hoffmann házaspár, Pali és Vivien tartott előadást a házasságon belüli kommunikációról. A házasságot egy három lábú székhez hasonlították, aminek a lábai a kommunikáció, az Istenkapcsolat és a szexualitás. Hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy megbeszéljük és kibeszéljük sérelmeinket, hogy a nap ne múljon el úgy, hogy nem békülünk ki.

A folytatásban a párok egy szerelmeslevelet kellett megfogalmazzanak egymásnak, amiben leírják azt, hogy miért szeretik a társukat, miért hálásak érte.

A délelőtt a Kovács házaspár, László és Kati előadásával folytatódott, melynek címe a Szexualitás: öröm és feladat volt. Elmondták, hogy egy primitíven szexualizált világban élünk, és ha komolyan kell erről a témáról beszélni, akkor valahogy prűdek és szégyenlősek leszünk. Ha szóba kerül, akkor témát váltunk, pedig Isten egyik szép ajándéka ez a házasok számára. Csak fontos, hogy úgy és arra használjuk, amire Isten azt megteremtette.

Egy rövid szünet után a Simon házaspár, Dávid és Kati beszélt arról, hogy a gyereknevelésben azáltal hatunk, amilyenek vagyunk. Kiemelték és hangsúlyozták azt, hogy a nevelésben fontos a rugalmasság, az újratervezés, illetve azt, hogy néha egy vagy több gyerek felneveléséhez a család, a barátok bevonására is szükség van.

Az előadás után a megosztó kör következett, ahol a fiatalok a közösbe tették azt, ami a páros beszélgetésben elhangzott.

Az ebéd után Pék Sándor plébános atya a székesegyházban tartott egy rövid interaktív elmélkedést arról, hogy Isten jelen van a házasságunk szentségében. Kiemelte, hogy Isten annyira van jelen az életünkben, amennyire a szeretet ott van a házasságunkban.  

A délután izgalmasan folytatódott hiszen a jegyesek egy -egy kisgyermekes családhoz voltak hivatalosak vacsorára, ahol bepillantást nyerhettek a szombat este forgatagába. Hogy ki hova ment, azt egy kalapból választották, így itt a Gondviselés irányított.

Vasárnap délelőtt a közös kávézás beszélgetéssel kezdődött, ahol csillogó szempárokat láttunk, izgatott és örömteli beszámolókat hallhattunk az előző estéről.

A délelőtt felemelő pillanata az aratás volt, ahol visszatekinthettünk a hétvége eseményeire, és minden fontosabb momentumnál megállva és elidőzve felidéztük az élményeinket, valamint azt, hogy ki mit visz haza magával erről a gazdag hétvégéről.

A hétvége a székesegyházban ért véget, ahol a jegyesek közösen ünnepelték a szentmisét, melyet Pék Sándor esperes-plébános celebrált. Az esemény végén minden jegyespár egy oklevelet és szimbolikus ajándékot vehetett át.

Az esemény házigazdái Tóth Attila Levente atya, és a Kovács házaspár voltak.