A nagyváradi római katolikus székesegyház istentiszteleti rendje 2025 nagyhetében és húsvét ünnepén

A nagyváradi római katolikus székesegyház istentiszteleti rendje 2025 nagyhetében és húsvét ünnepén

2025. április 20.

2025.  ÁPRILIS 13-ÁN virágvasárnapot ünnepeljük. Ezzel kezdetét veszi a nagyhét, amikor a nagyváradi székesegyházban a szertartásokat és szentmiséket az adott időszaknak megfelelő rend és program szerint celebrálják:

2025 ÁPRILIS 13-ÁN, VIRÁGVASÁRNAP az ünnepélyes szertartás 11 órakor a püspöki palota előtti téren barkaszenteléssel kezdődik. Innen indul a körmenet a székesegyházhoz. A szentmisét Böcskei László megyéspüspök celebrálja. Az ünnepi szentmisében Urunk szenvedéstörténete (Passio) hangzik el.

A Nagyhét első három napján – hétfőn, kedden és szerdán – a székesegyházban a megszokott program szerint mutatják be a szentmiséket.

2025. ÁPRILIS 17-ÉN, NAGYCSÜTÖRTÖKÖN a székesegyházban két ünnepélyes szentmisét mutatnak be.

– A krizmaszentelési mise 10 órakor kezdődik. Az egyházmegye papsága együtt misézik a főpásztorral. Az ünnepi liturgia két kiemelkedő mozzanata a papok szentelési fogadalmának megújítása, valamint az év folyamán a szentségek kiszolgáltatásánál használt olajok megszentelése (keresztelendők olaja, betegek olaja és a szent krizma).

– Az utolsó vacsora emlékére 19 órakor celebrál szentmisét Böcskei László megyéspüspök. A szentmise után oltárfosztás és virrasztás 21 óráig.

2025. ÁPRILIS 18-ÁN, NAGYPÉNTEKEN Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk.

– 15 órakor a székesegyház előtt közös keresztutat tartanak a város plébániái.

– A nagypénteki szertartás 18 órakor kezdődik, majd 21 óráig a Szent Sírnál szentségimádást lehet végezni.  

2025. ÁPRILIS 19-én, NAGYSZOMBATON 10-20 óra között szentségimádást lehet végezni a Szent Sírnál. Kérjük a híveket, a fiatalokat, a gyermekekt, vegyenek részt a nagyszombati virrasztáson.

HÚSVÉT VIGILIÁJA 21 órakor tűzszenteléssel kezdődik a székesegyház előtti téren. Az ünnepi szentmisét, amelynek fontos része a vízszentelés és a keresztségi ígéretek megújítása, Böcskei László megyéspüspök celebrálja. A szentmise után feltámadási körmenetet tartunk és megáldjuk a húsvéti eledeleket.

2025. ÁPRILIS 20-ÁN, HÚSVÉTVASÁRNAP reggel 7.30 órakor ételszentelés lesz a székesegyház előtti téren, majd 8 órakor szentmise. A húsvétvasárnapi pontifikális szentmisét 11 órakor celebrálja Böcskei László megyéspüspök. A szentmisét a székesegyház Szent László Ének- és Zenekara kíséri. 18 órakor is lesz szentmise a székesegyházban.

2025. ÁPRILIS 21-ÉN, HÚSVÉTHÉTFŐN a szentmiséket vasárnapi miserend szerint mutatják be: 8, 11 és 18 órakor.

A székesegyház lelkipásztorai a nagyhét folyamán minden szertartás előtt egy órával gyónási lehetőséget biztosítanak a hívek számára.