A tasnádszántói jubileumi gitártáborról

A tasnádszántói jubileumi gitártáborról

Idén, immáron 10-ik alkalommal, augusztus 9 és 14 között rendezték meg a sokak számára már jól ismert tasnádszántói keresztény gitártábort. Az évek során a tábor nemcsak egyházmegyei, hanem nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A szervezők különleges programokkal várták a résztvevőket: ilyen volt például Csiszér László dicsőítő koncertje, a Lepedus István által vezetett foglalkozás, Tokodi László domonkos szerzetes tanúságtétele, a debreceni, nemrég alakult Útravaló együttes, valamint az Ébredés zenekar koncertje.

Az Ébredés tagjai a kezdetektől fogva oktatnak a táborban. Nemcsak az akkordok helyes lefogását, a tiszta hangok megszólaltatását tanítják meg, hanem saját életükkel, példájukkal járnak a szervezők, résztvevők előtt. Az alábbiakban egy rövid interjút olvashatnak az Ébredés zenekar frontemberével, Gajdos Lászlóval arról, hogy mit jelent számukra az elmúlt 10 év, a gitártábori szolgálat.

Mi jelent számotokra a táborban szolgálni?

Minden évben nagyon nagy lelkesedéssel készülünk erre az erdélyi gitártáborra. Idén még nagyobb öröm volt a szívünkben, hiszen a mi, szerbiai gitártáborunk a világjárvány óta szünetel. Óriási lelki feltöltődés számunkra az itteltöltött idő. Ideális a létszám (80 fő – szerkesztő megjegyzése), családias, kellemes hangulatú a legkör. Jó látni, hogy a résztvevők szeretnének fejlődni, gitározni tanulni; ugyanakkor szórakoznak, tácolnak és nem bújnak ki a programok alól. Értékes emberekkel vagyunk körülvéve.

Mit nyújt nektek ez a tábor?

Tetszik ez a kérdés. A szentségimádás alatt érezhető, megfigyelhető volt, hogy sokakat megérintett a Szentlélek. Én úgy érzem, hogy szépen lassan töltekezünk, olyan erős löketet, lelki erőt ad nekünk ez a pár, közösen eltöltött nap, hogy egész évben képesek vagyunk meríteni belőle. Persze, fáradtsággal is jár egy ilyen tábor levezetése, de hatalmas ajándék.

Gondolkodtatok-e azon, hogy a gitár mellett más hangszereket is bevonjatok majd a tábori oktatásba?

Amennyiben igény lesz dob, ritmusoktatásra alkalmat fogunk rá találni. Azokat a fiatalokat is szívesen látjuk, akik bármilyen szóló hangszeren (például: furulya, hegedű, fuvola, klarinét) játszanak.

Köszönöm szépen a beszélgetést.

 Sepler Kinga