Egyházmegyei Családtalálkozó 2024

Egyházmegyei Családtalálkozó 2024

2024. október 12.

„Ünnep a családban” témával szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az egyházmegyei családtalálkozót 2024. október 12-én, szombaton. Böcskei László megyéspüspök szentmisét mutatott be a székesegyházban, melyben biztató, gondoskodó szavaival még jobban megerősítette a családok hivatását. Tóth Attila Levente atya, a találkozó szervezője, margittai plébános buzdításában kiemelte, hogy mennyire fontos Istentől kapott ajándék a család, mely értéket óvni, védeni, táplálni kell. A hívek bekapcsolódhattak a családok egységéért, a házastársi hűségért, a gyermekek Isten akarata szerinti fejlődéséért végzett közös imába.

Nagy hangsúlyt kapott az ünnep megélésének fontossága az egyházmegye családjaiban. Ft. Szolomájer Sándor nagykárolyi atya, illetve Schaff Kálmán és Panni, debreceni házaspár előadása az életükből átszőtt ünnepek pillanataival hangolta fel a résztvevő párokat. A jelenlévő házaspárok ezt követően egy finom kávé mellett egymásra figyelve, minőségi időt ajándékozhattak egymásnak a püspöki palotában.

Bajusz Beáta, a találkozó egyik önkéntes szervezője így számol be az eseményről:

„Minden évben izgatottan várjuk az Egyházmegyei Családos Találkozót. Hiszen vannak olyan családok, akikkel csak ilyenkor van lehetőségünk találkozni és egy nagyot beszélgetni az elmúlt év örömeiről és nehézségeiről. Az idei találkozóra különösen igaz volt ez. Az előadó pár, Schaff Kálmán és Panni kedves Házas Hétvégés barátaink voltak, akiknek a megosztása őszinte, kedves és rendkívül tanulságos volt számunkra is. A családdal elköltött ünnepeink amennyire szépek, néha ugyanolyan stresszesek is. Az előadó pár a saját életük példái alapján újra rámutatott az ünnep igazi értékére, a lényegre, amit néha elveszni hagyunk. Ezt követően örömmel fogadtuk az egymásra szánt időt, amiből olyan kevés jut a szürke hétköznapokban. Ajándék volt minden perc, amit egymásra figyelve, az emlékeink legszebb pillanatait felelevenítve töltöttünk. A hálaima melyet megfogalmaztunk a beszélgetésünk, a közösen együtt töltött éveinek egy-egy gyöngyszemét tükrözi. Hálásak vagyunk, hogy Isten megengedte, hogy ezt az időt ide szánjuk egymás szeretetszövetségének erősítésére.”