Egyházmegyénk is bekapcsolódik a családok világtalálkozójába

Mozizás a püspöki palota pincéjében, családi nap a szentjobbi apátsági kertben, hálaadó szentmise a plébániatemplomokban – ezekbe a programokba kapcsolódhatnak be egyházmegyénk családjai a következő napokban.
Június 22-én, szerdán a családok fesztiváljával kezdődik Rómában a Családok X. Világtalálkozója, amely „többközpontú és széleskörű” esemény lesz, hiszen a római találkozóval azonos napokon a világ többi egyházmegyéiben is rendeznek családtalálkozókat. A nagyváradi egyházmegyét a mihályfalvi Kiss házaspár képviseli a találkozó központi helyszínén, ahová a világ minden pontjáról érkeznek a püspöki konferenciák, a nemzetközi mozgalmak és családszervezetek küldöttei azért, hogy Ferenc pápával és a római családokkal együtt éljék át ezt az ünnepet.
Egyházmegyénk a következő programokkal kapcsolódik be a jubileumi világtalálkozóba: csütörtökön, június 23-án, 19 órától a püspöki palota hűs pincéje ingyenes filmvetítés helyszíne lesz; június 25-én, szombaton Együtt a keskeny úton címmel családi napra hívunk minden érdeklődő családot, akik szívesen töltenének együtt néhány órát a természetben, közösségben más családokkal. A program szombat délelőtt 10 órakor kezdődik a szentjobbi apátsági kertben, és előreláthatóan 16 órakor ér véget.
A Családok X. Világtalálkozójának lezárásaként a szentatya kérésére vasárnap, június 26-án a helyi egyházakban, azaz a plébániai közösségekben ünnepi szentmise keretében adunk hálát a család nagy ajándékáért. A főpásztori szentmise a nagyváradi székesegyházban 18 órakor kezdődik.
Bátorítunk mindenkit, kapcsolódjanak be a felkínált programokba, hisz ezáltal is megtapasztalhatjuk, hogy részesei vagyunk a világegyház nagy családjának.