Évindító Hangoló – Emlékezés, erő, elengedés

Ez év első Hangoló estéjén az eső kíséretében újra átélhettük a találkozás örömét és  Wagner Andrea segítségével hangoltuk a lelkünk húrjait a női veszteségek, az újrakezdés reménye, a női lélek rugalmassága, a fájdalomból való talpraállás, a hitből fakadó erő dallamain.

A mélység és magasság vonzásában megállhattunk időablanaink előtt is s tudatosíthattuk mindazt a kincset, amikkel megajándékozottak vagyunk. Legyen szó örömről, hiányosságról, fájdalomról, sok-sok bennünk mocorgó kérdésekről Valaki mindig megtart.

Az alábbi beszámolók különböző nézőpontokból, mégis egymással összhangban idézik fel ezt az estét. Személyes tapasztalatok, belső rezdülések és hála szavai szólalnak meg, amikor a kimondott szó, a gyöngéd figyelem és a csend együtt formálnak egy közösséget.

Perei Benita, pasztorális referens

Az ,,Emlékezés, női erő” témáját feldolgozó évnyitó Hangoló egy belső erőre és önreflexióra épülő, élményközpontú foglalkozás volt. A bevezetőben kiemeltem, hogy a női erő gyakran nem látszik, nem emeli fel a hangját, nem követel. A női lélek ereje abban rejlik, hogy képes hordozni: emlékeket, sebeket, szerelmeket, családot, gyerekeket, hiányokat, reményeket. Szabó T. Anna „Ha” című verséhez a résztvevők személyes élményeiken, érzéseiken és élettapasztalataikon keresztül kapcsolódtak. Páros beszélgetésben megfogalmazták, mi a belső erejük forrásának alapja. Többen az Istenhitből fakadó bizalmat emelték ki, amely nehéz helyzetekben is megtartja őket, és irányt ad az életükben.  Három különböző korú nőt ábrázoló művészfotót, festményt szemlélve dolgoztak érzéseikkel és gondolataikkal önálló feladat formájában. Három időablakba nyerhettünk betekintést a „gyermekkor-felnőttkor-időskor székbe” ülve, megfogalmazva, mit hozott/hozhat számukra a múlt, milyen érzéseket, tapasztalatokat. A program része volt egy hálafa önálló megrajzolása is.  Ez egy szimbolikus eszközként szolgált, amely a megélt áldásokat, pozitív tapasztalatokat és belső erőforrásokat jeleníti meg látható formában. A program végén David Steindl-Rast bencés szerzetes gondolatait idéztem. Ezekből emelnék ki egyet: „Minden áldás forrása, búcsúval áldasz meg minket – mert ez elengedhetetlen része utazásunknak, elkerülhetetlenül hozzátartozik az érkezéshez. Legyek mindig készen arra, hogy elbúcsúzzak, mindig tudatában annak, hogy minden érkezés a távozás kezdete, minden születés egy lépés a meghalás felé. És megízlelhessem azt az áldást, hogy teljes mértékben a jelenben álljak, ott, ahol éppen vagyok.” Különösen értékes volt számomra, hogy ebben a női körben a megosztások mélysége, az őszinteség bátorsága és a nyitottság légköre egyszerre volt jelen. (Wagner Andrea)

Isten tenyerén ültünk, békesség és nyugalom ölelt át bennünket, az évindító „Hangoló”-n a Zarándokházban, ahol Wagner Andrea gyógypedagógus, a tőle megszokott szelídséggel, gyengéd és alázatos hozzáállással egy rövid, de annál sokkal tartalmasabb, felemelő belső utazásra invitálta a megjelent hölgyeket. Múlt, jelen, jövő egyszerre volt jelen a pillanatban, az emlékezés, az erő és az elengedés harmóniájában. Andrea egy bencés szerzetes szavait megosztva a jelenlévőkkel – „A csodálkozás ereje – találkozás a világ szépségével” idézetével kalauzolt végig bennünket ezen az estén, ahol különböző önismereti feladatokon keresztül, nyithattunk ablakot lelkünk mélyből fakadó hangjainak. Hála neked Kedves Andrea és a szervezőknek, akik szívüket és lelküket adják minden egyes találkozó alkalmával. „Az egyik arc nem azonos a másikkal, éppen így különböző az emberek szíve is.” Péld 27,19 (Méhes Annamária)

Emlékezés, erő, elengedés – kemény hívószavak akkor, amikor az ember lánya gyászt visel. Ha külsőségekben már nem is minden alkalommal, de belül erős az érzés, az első évforduló közeledik, felkavarodik a napi kórházi látogatások emléke és a halvány remény napról-napra való fogyatkozása. És mégis, válaszolni kell, ha meghallod a hívást. Aztán az idei első Hangoló meghívottja, Wagner Andrea nem okos, de steril szavakat mond, hanem komoly játékra hív. Verssel, képekkel, székekkel, egy szerzetes szavaival. Egymás felé fordulunk a többiekkel, kisebb csoportban, vagy a székeket elfoglalva, szólunk, egymáshoz, és a minden áldás forrásához is.Számomra most a legkedvesebb feladat a „hálafa” megrajzolása volt ezen az alkalmon: bár először nagyon gondolkodtam, mit is írhatnék a fa leveleibe, lassacskán egyre lombosabb lesz a hálafa. Hiszen nemcsak a nagy, hanem a hétköznapi, apró csodákért is lehetünk hálásak… A hála az az érzés, amit magammal hoztam most a zarándokházból, az alkalomért, és a szervezőktől ajándékba kapott imáért, melyben ott a ki nem mondott kérdés után a bizonyosság: „Adj türelmet önmagamhoz, amikor gyászolok. Köszönöm, hogy soha nem engedsz el, még a csendben sem. Jézus nevében, ámen.” (F. N. L.)

Szabó T. Anna: Ha

Ha a csend, ha a fény, ha a jég, ha a dér.

Ha a láng, ha az ég, ha a tér hazatér.

Ha a zene, ha beszéd, ha lehet, ha szabad.

Ha a szó, ha a kép – ha vigyáz, ha csak ad.

Ha tűz eleven: visz a nagy havon át.

Ha a csend az erő. Ha megért, aki lát.

Ha figyel. Ha elér. Ha az ott ma az itt.

Ha örök: örökít. Ha ez élni segít.

BOKROS és Heizinger Mika – Nem vagy egyedül https://www.youtube.com/watch?v=uOkMnQ-uLfY

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy minden könnyemet a kezedben tartod. Amikor a fájdalom nehezebbnek tűnik, mint amit el tudok hordozni, segíts emlékeznem arra, hogy látsz engem, törődsz azzal, amin keresztülmegyek, és soha nem sietteted a gyógyulásomat. Adj türelmet önmagamhoz, miközben gyászolok. Köszönöm, hogy soha nem engedsz el, még a csendben sem. Jézus nevében, ámen.