Hangoló Biharkeresztesen

Hangoló Biharkeresztesen

2025. április 9.

Virágvasárnap előtti szerdán a Hangoló négy kerékre szállt, s átlépve a határt, Biharkeresztes felé vette az irányt a Böjti Lélekemel-Ő ökumenikus imalánc felkérése révén. Kiváncsi örömmel indultunk Nagyváradról, s azzal a reménnyel, bizalommal, hogy mindazok, akik eljönnek erre az alkalomra, találkozásra, nem véletlenül lesznek ott.

Benedek Ramóna, hitoktató, lelkivezető, Franz Kett pedagógus fogta a lelki kezeinket s vezetett el, ahhoz a kúthoz, melyből élő víz fakad. Olyan mélységek rezdültek meg, s törtek felszínre, amit a hétköznapok forgatagában nehéz lenne felfedezni. Néha meg kell álljunk, néha el kell csendesedjünk, hogy meghalljuk a lelkünk szavát s meglássuk tükörként lelkünk kútját, s annak vizét.
Őszinte hála és köszönet a biharkeresztesi közösség szeretetéért, nyitottságáért, s azért a szomjazó lelkületért, amivel Isten közelségéért vágyakoznak. Hála és köszönet a ráhangoló énekekért, azért, hogy együtt élhettük meg azt a gyöngéd mélységet és magasságot, amit ajándékként kaptunk meg a tegnapi nap folyamán lelkünk kútjain keresztül. Hála és köszönet, hogy vannak, hogy vagytok!
Perei Benita

Különleges nagyböjti ima alkalom volt a tegnapi, amit a Franz Kett féle pedagógiai foglalkozásként élhettünk át. Benedek Ramóna, a módszer szakavatottja könnyedén vonta be azokat is, akik számára idegen lehetett ez a fajta megközelítés. Az alkotás öröme, a közösségi alkotás áldása, az önkifejezés újszerű megélése felszabadult belső utazásra adott lehetőséget. Jó volt részesévé válni. Lugosi Teleki Enikő


Egy élmény volt a tegnapi találkozó, kiderült hogy a Franz Kett-pedagógia elemei nem csak gyermekek számára hasznosak, hanem a felnőtteknél is működnek. Ezek segítettek passzív nézőből aktív résztvevőjévé válni az alkalomnak. Jó volt, hogy meg lett szólítva a kreativitásunk, fantáziánk, s bár néhányan először furcsálták a tevékenységeket, de később sikerült mindenkinek megérteni a kellékek használatának az értelmét.
Érdekes volt látni a sokféle kis kutat, ahogyan mindenki kifejezte magát benne, és ahogy utólag, megmagyarázva önmagáról is tudott beszélni.
Gulyás Ferenc
A 8 éves Fruzsimnak is nagyon tetszett s a találkozó után elmondta, hogyha tehetné, mindennap eljönne egy ilyen alkalomra. S akkor tudatosult bennünk, hogy ilyen nincs minden nap, ezért érdemes értékeljük, hogy részt vehettünk egy ilyen szép alkalmon.
Vajda Fruzsina


Remek ökumenikus (hit)élmény volt! Az Ige mély kút – aki beletekint, önmagát szeretett gyermekként, kegyelembe fogadott teremtményként láthatja. Jó volt közösségben szemlélődni!
Koncz Karola, református segédlelkész

Ez az alkalom azért tetszett, mert teljesen más volt. Ezekkel az élményekkel még egy nap után is foglalkozom a Szentírás részlettel a nap több momentumában is! 
Pap Teréz

A biharkeresztesi közösségnél is újból rácsodálkozhattam arra a nagy ajándékra, amit a Franz Kett pedagógiai megszemlélések nyújtanak a résztvevők számára: eljutni az isteni jelenlét kapujához és ott várakozni…ami azon túl van, az már a Jóisten és a résztvevők között történik a lélek benső szobájában, az igazi Forrásnál. 
Benedek Ramóna