2025. március 29-én, szombaton, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében, „Égve kell tartanunka remény fáklyáját” mottóval került megrendezésre a házaspárok nagyböjti lelkinapja. A rendezvény helyszíne az Ad Lucem Zarándokház volt, ahol egy lélekemelő és elcsendesedésre lehetőséget adó napot tölthettek együtt a házaspárok.


A lelkinapon 3 házaspár vett részt. Pék Sándor atya bevezetőjében gyakolati ötletekkel és a házasságot megerősítő gondolatokkal bátorította a jelenlevőket a nagyböjti idő igazi megélésére. Ez után Majoros Máté és Barbara tanúságtételét hallhatták a résztvevők arról, hogy miként élték meg a Jóisten gondoskodását, amely erősítette bennük a reményt és a bizalmat. A nap során a házaspárok szentségimádáson is részt vettek, melyen a tasnádszántói fiatalok végezték a zenei szolgálatot. Itt elmékedések hangzottak el, melyek által a résztvevők az apa, az anya, a férj, a feleség nevében imádkozak Krisztushoz. Délután a lelkinap résztvevői keresztúti ájtatosságon vettek részt, ahol az elmélkedéseket a párok együtt imádkozták végig.

Az alábbiakban Smaltig György és Jusztina tasnádi házaspár beszámolóját olvashatjuk az eseményről:
„A szombati lelkinap kitűnő alkamat nyújott arra, hogy kicsit lelassítsunk a hétköznapok rohanásában és egymásra figyeljünk, a párunkra, a kapcsolatunkra. A mindennapok szürke taposómalmában hajlamos az ember természetesnek venni, hogy a társa ott van mellette és lehet számítani rá, pedig ezt ajándékként kellene kezelni és kifejezni ezt a másik felé. Reméljük, lesz még ilyen alkalom.”

A Létai házaspár, Attila és Mónika pedig az alábbi gondolatokat osztotta meg a lelkinapról:
„Nekünk nagyon tettszett a lelkinap, volt benne minden vidámság, megérintődöttség, elcsendesülés. Az egyszerű kérdések mögött nagyon mély tartalom lapult, elgondolkodtató volt. A szentségimádás meg olyan meghitt volt a kicsi kápolnában. Azt éreztük, hogy mi is fontosak vagyunk, észre vesznek, meghallgatnak bennünket!”