Házszentelés a püspöki palotában

Házszentelés a püspöki palotában

2025. január 8.

Vízkereszt az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, és ezen a napon szentelik meg templomainkban a vizet. Ezzel a vízzel hinti meg a pap a lakásokat, amikor a házszentelés alkalmával elviszi a karácsonyi örömhírt a családokhoz, és együtt imádkoznak Isten áldását kérve az új esztendőre. Az ajtófélfára ilyenkor felkerül a kereszt jele, az évszám és a három betű: C, M, B, ami egyik értelmezés szerint a három napkeleti bölcs latin nevének kezdőbetűi (Caspar, Melchior, Balthasar), másik értelmezés szerint pedig az áldás latin szövegére utal: Christus Mansionem Benedicat! (Krisztus áldja meg ezt a hajlékot!).
A püspöki palotában 2025. január 8-án, szerdán, 13 órakor tartják a házszentelést. Böcskei László megyéspüspök a díszteremben összegyűlt alkalmazottakkal közösen imádkozik a gondviselő Istenhez, majd szenteltvízzel meghinti a püspöki palota tereit.