Erre a menetre először 2013- ban került sor, elindításában résztvett a férjem is, Catona Tibor, aki nagyon fontosnak tartotta, hogy a keresztények szerepet vállaljanak ebben a témában, hogy felhívják a figyelmét az embereknek a magzati élet fontosságára, annak figyelembevételére. Azért tartotta ezt fontosnak, mert itt Romániában nagyon nagy volt már akkoriban az abortuszok száma, ahogy napjainkban egyaránt s ez tabu téma volt még a keresztények között is.
A kezdeményezés egy neoprotestáns egyesülettől származott, de hamarosan csatlakoztak a megbeszélésekhez a többi keresztény felekezetek, így sikerült elindítani ezt a szép és bátor kezdeményezést. Első perctől részt vettem a meneten, láttam a férjem lelkesedését és a gyerekekkel együtt mindig ott voltunk. Sajnos a Covid járvánnyal 2020- ban elmaradt a menet, de később újból megtartották. Szinte hozzátartozik a tavaszhoz, ha esik, ha fúj, azok akiknek ez fontos ott vannak ezen a napon Nagyvárad utcáin. Egy pár évet mi is kihagytuk, mert a férjem beteg lett, de az idén résztvettünk ismét, és nagyon felemelő élmény volt ismét ott lenni, látni az egyházak képviselőit, hogy ők is fontosnak tartják ezt az ügyet, látva a sokgyerekes családokat babakocsival, a játszó kisgyermekeket.
Nagy hatással voltak rám a tanuságtételek is, mindegyik történet egy bizonyíték arra, hogy mennyire megáldja az Isten azokat, akik vállalják a gyermekáldást, mégha emberi szemmel ez néha bolondság és lehetetlennek tűnő feladat. Amikor pedig elindult a menet, mélyen megérintett a résztvevők lelkesedése, kitartása a zord időjárás ellenére is. A végén egy gyerekkórus pont erről énekelt, hogy mi itt vagyunk, bármilyen külső hatás is ér bennünket, ha esik, ha fúj is a szél s ekkor szinte szélvihar kerekedett. Az életről szóló gondolatokat egy kilencven éves kedves ismerősünk, Miorița Săteanu, városunk díszpolgára zárta, aki csakugyan dacolva korával, mindig ott volt a meneten és saját élettapasztalával bizonyítja, mennyire fontos minden élet, legyen az egy magzaté, vagy egy idős, megfáradt ember élete, de mégis mind az Istené.
Catona Valéria