Szent Liborius ünnepe Paderbornban

Szent Liborius ünnepe Paderbornban

2023. július 21.

Szent Liborius ünnepéhez (július 23.) kötődik az a több napos rendezvénysorozat, amit minden évben megszerveznek a németországi Paderbornban. Az esemény nyitányaként 2023. július 21-én, pénteken, 19 órakor a világ minden tájáról érkezett főpásztorok a Szent Liborius Fórumban találkoznak, hogy megbeszélést folytassanak a katolikus egyház aktuális kérdéseiről. Szombaton 15 órakor ünnepélyes vesperás keretében emelik majd ki az egyházmegye védőszentjének ereklyéit a székesegyház kriptából, majd vasárnap 9 órai kezdettel ünnepi szentmisét mutatnak be, és körmenetet tartanak a város utcáin. A rendezvénysorozaton ebben az évben részt vesz Böcskei László megyéspüspök is.