XIX. Hivatások nyomában országos hittanverseny

Mottó: „Ne fogadj el semmit igazságnak, ami a szeretet nélkül van. És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami az igazság nélkül van!” Keresztről nevezett Teréz Benedikta nővér (Edith Stein)
A Nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban idén is megszervezték a Hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, mely szerepel a Tanügyminisztérium versenykalendáriumában. Tíz, teológiai osztállyal rendelkező iskola képviselői voltak jelen a február 14–16. közt zajlott találkozón. A verseny a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásával került megszervezésre.
Az immár XIX. alkalommal megrendezett verseny célja évről évre az, hogy a fiatalok jobban megismerjék az egyháztörténelem kiemelkedő egyéniségeinek életét, működésük által az Istennek, a felebarátnak szentelt élet értékét, mélységét és szépségét. A szervezők ebben az évben olyan szenteket választottak, akik békeszeretők, béketeremtők és békét ajándékozók voltak. Így Nursiai Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje; Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Szent Brigitta szerzetesnő, Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta szűz és vértanú (Edith Stein), Szent Cirill és Szent Metód, Európa társvédőszentjei kerültek fókuszba.

A találkozón római katolikus teológiai líceumok vagy az elméleti líceumokban működő teológia osztályok IX–XII-es diákjainak egy-egy csapata (iskolánként három diák és egy kísérő tanár) vett részt. Természetesen jelen voltak a házigazda iskola tanulói, rajtuk kívül pedig Gyulafehérvárról, Kézdivásárhelyről, Csíkszeredából, Gyimesfelsőlokról, Gyergyószentmiklósról, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Nagykárolyból és Temesvárról érkeztek népviseletbe öltözött fiatalok és kísérőik. A szervezők idén különleges feladattal bízták meg őket: a béke fontosságára kellett kreatív módon felhívják a figyelmet az általuk bemutatott jelenetekben amellett, hogy fel kellett elevenítsék a tematikában szereplő szentek életének egy-egy eseményét, emberi nagyságukat. A feladatok közt volt még elméleti rész, valamint előzetesen kisfilmeknek és plakátoknak a készítése is.

A nyitóünnepséget szombat reggel tartották a Szent László Líceum kápolnájában, ahol a szentmise után Benedek Ramóna hitoktató, főszervező köszöntött mindenkit. Böcskei László megyés püspök azt emelte ki, hogy a résztvevők évről évre megtapasztalják a fejlődést, a munkájuk gyümölcsét. Ugyanakkor lelkesíteni és ösztönözni is tudják egymást, annál is inkább, mert a felkészítő és kísérőtanárok közt mindig vannak olyanok – általában többen is –, akik évekkel ezelőtt még diákként voltak jelen.
Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes örömének adott hangot, hogy folyamatosan változó világunkban, mely a tanügyet se kíméli, a Hivatások nyomában egy biztos, stabil pont. Konrád Katalin iskolaigazgató úgy vélte: a verseny azért is hasznos, mert felkészíti a diákokat arra, hogy az életben mindig lesznek „hirtelen kinyíló ajtók”, váratlan helyzetek, melyekre reagálniuk kell. Végül dr. Nóda Mózes, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója, a zsűri elnöke azt tanácsolta a résztvevőknek: legyenek büszkék arra, hogy belevágtak ebbe a szellemi-lelki kalandba.



Díjazottak
Dicséretben részesült a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum csapata (Bálint Bíborka, Bálint Johanna, Tankó Tekla-Julianna, felkészítőik: Bálint Róbert és Gerczuj-Ambrus Emese-Mária) és a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum csapata (Asztalos Anna Regina, Bodó Dóra, Jakab Johanna Anita, felkészítőik: Benedek Ramóna, Mátyási Fischer Enikő, Zalder Éva Mária). Harmadik helyen végzett a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum csapata (Tóth Tamara, Szabó Réka, Antku Denis, felkészítőik Mayer Nándor és Kovács Blanka-Krisztina). Második lett a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Rákosi Arnold, Varga István és Virágh Attila, felkészítőik: Farkas Ervin, Kovács József és Kovács Mihály). A győztesnek járó taps pedig a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak járt (Péter Boglárka, Timár Anett, György Bálint, felkészítőjük Erdély Imre).





Különdíjak
A megmérettetésről senki nem távozott üres kézzel, mert Böcskei László megyés püspök, Benedek Ramóna hitoktató-főszervező és zsűri tagjai számos különdíjat osztottak ki a hét megye tíz középiskolájából érkezett versenyzőknek. Különdíjak: a BBTE Római Katolikus Teológia Kar díja – Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, Szatmár; a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet díja – Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad, a Szociális Testvérek Társasága díja – Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum, Csíkszereda és a a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum; a Magyar Kurír díja – Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum, Temesvár; a nagyvárad-újvárosi Szent László-plébánia díja – Bolyai Farkas Elméleti Líceum, teológia osztály, Marosvásárhely; a Páli Szent Vince Szeretet Leányai Társulat különdíja – Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, Szatmár; a nagyváradi székesegyházi plébánia díja – Bolyai Farkas Elméleti Líceum, teológia osztály, Marosvásárhely; a budapesti Keresztény Jövőnkért Alapítvány díja – Nagy Mózes Főgimnázium, Kézdivásárhely és Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly; a Bihari Római Katolikus Plébánia díja – Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum, Temesvár; a Szentlélek Kiáradása-plébánia különdíja – Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, teológia osztály, Gyergyószentmiklós; a Szent Rita Nőszövetség különdíja – Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad ; a Premontrei Öregdiákok Egyesületének különdíja – Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyímesfelsőlok; az Erdélyi Mária Rádió különdíja – a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum csapatának ajánlják fel, Csíkszereda; a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum különdíja – Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyímesfelsőlok és a Verbum Kiadó különdíja – Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyímesfelsőlok. Kiadónk különdíja egy kolozsvári látogatást jelent a szerkesztőségbe, ez természetesen városnézéssel kapcsolódik össze, a díjat a zsűri elnöke adta át a gyimesfelsőlokiaknak.
A különdíjak mellett minden résztvevő egyforma ajándékcsomagot kapott a gyulafehérvári érsekség, a nagyváradi püspökség, a Magyar Kurír és az Új Ember Kiadó, a Misszió Média Lap- és Könyvkiadó, az Erdélyi Mária Rádió és a Mallersdorfi Ferences Nővérek nagylelkű adományának köszönhetően.









A résztvevők visszajelzéseiből néhány gondolat:
„Számomra a verseny egy csodálatos élmény volt, rengeteg tapasztalattal és tudással gazdagodtam ezalatt. Örülök, hogy részese lehettem, hogy együtt éltük meg ezeket a pillanatokat, mert ezek egy életen át velem maradnak. Hálás vagyok a csapattársaimnak, a felkészítő tanároknak, a versenyzőtársaimnak és a szervezőknek! Számomra az is győzelem volt, hogy a verseny részese lehettem! Együtt a béke hordozóivá váltunk!” (versenyző)
„Számomra nagyon jó élmény volt e versenyen részt venni, számos ismerettel, tudással, barátokkal és sok más egyéb tulajdonsággal gazdagodtam, mindennel meg vagyok elégedve és csak annyit tudok mondani: Jövőre találkozunk! Hazafele tartva rájöttem, hogy nem az a fontos, hogy ki az első, vagy ki a második, hanem az, hogy itt lehettünk, jól érezhettük magunkat és képviselhettük megyénket, valamint iskolánkat.” (versenyző)
„Megtisztelő volt részt venni a zsűrizésben, és látni, hogy milyen komolyan veszik a megmérettetést a verseny ideje alatt a diákok. A csapatban való munka és lelkesedés mellett, az előadott jelenetben betöltött szerep életre szóló élmény lesz a diákoknak. Hálás vagyok, hogy a pedagógusok ilyen “értelemmel telített” eseményt szerveznek már 19 éve. Gondolom mások is könnyes szemmel néztek egy-egy jelenetet, megható volt látni, ahogyan teljes beleéléssel azonosultak a diákok a szentek szavaival, személyével. Nagy köszönet minden pedagógusnak, aki a felkészítésben, szervezésben, lebonyolításban részt vett, valamint a nagyváradi püspökségnek, ahol mindig megtapasztaljuk azt, amit Szent Benedek írt elő szerzeteseinek: “Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust…” (RB 53,1) (bizottsági tag)
„Nagy öröm volt számomra újra visszatérni Váradra ezúttal felkészítőként. Sok minden más volt, de a lényeg ugyanaz: az igazi Szeretettel való találkozás egy szerető közösség által, ami igencsak színes. Sok különböző valóságot ismerhettem meg, amelyeket mélyen a szívembe véstem, hogy újra és újra az Úr elé tárhassam őket. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ennyi csodával ajándékozott meg ebben a pár napban.” (felkészítő)



„Számomra a verseny idén is egy nagyszerű élmény volt, főként mivel harmadik alkalommal vehettem részt rajta. Örültem, hogy megismerkedhettem pár különleges emberrel és egy nagyon jó tapasztalatszerzésként éltem meg, függetlenül a végeredménytől. Hálás vagyok a felkészítő tanárainknak és a csapattársaimnak, hogy ilyen jó összhangot tudnunk kialakítani. Ezentúl hálás vagyok mindazoknak, akik segítettek a versenyre felkészülésben és az új élményszerzésben. Remélem, hogy eljut a béke üzenete mindenki szívébe!” (versenyző)
„Diákként is, tanárként is mindig jól éreztem magam Váradon, nagy örömmel és szeretettel vettem részt a versenyen. Minden alkalommal sokat tanultam, szép helyeken jártam és jó emberekkel ismerkedtem meg. Köszönöm, hogy idén is befogadtak és azt kívánom, hogy továbbra is ilyen színvonalasan szervezzék meg ezt a szép eseményt!” (felkészítő)
„A Hivatások Nyomában rendezvény 19 éve kapcsolatra hívja meg a négy egyházmegye katolikus osztályait. Köszönet ezért a szervezőknek, támogatóknak. Hiszem, hogy azon szentek példája, amelynek életét a diákok tanulmányozták és egy jelenet formájában önmagukban elmélyítették, egy éltre szólóan példaként marad meg bennük. Ez remélhetőleg bennük is megerősíti a tudatot, hogy Istennel élni és másokat szolgálni szép. Sőt csak igy érdemes igazán élni. Köszönöm a meghívást!” (bizottsági tag)
„Számomra nagyon különleges volt egykori versenyzősként visszatérni, de immár tanárként. Nagyon felemelő élmény volt, hogy most már nem diákként imádkoztunk együtt saját hivatásunkért (az egykori versenytársakkal), hanem most már tanárként, együtt, gyerekeink hivatásáért.” (kísérő)


„Én idén vettem részt legelsőre ezen a versenyen, viszont egy óriási élmény volt számomra. Örömmel jelentem ki azt, hogy új barátokat szerezhettem és nagyon jó kapcsolatok alakultak ki. Nagy élmény ez a verseny és azt ajánlom, hogy aki tud és van lehetősége, ne hagyja ki ezt a fantasztikus “ünnepet”. Azért fogalmazok így, hogy ünnep, mert ez nem csak a versenyzésről szól, hanem az új kapcsolatok kialakításáról és tapasztalat szerzésről. Hálásan köszönöm, hogy részt vehettem, egy maradandó emlékkel gazdagodtam!” (versenyző)
„Minden évben csodálom a diákokban rejlő kincset, s imádkozom, hogy legyen bátorságuk követni azt a hivatást, amit Isten szánt nekik. Ez a verseny segítse őket a lelki fejlődésükben. M. Bonifácia nővér” (bizottsági tag)
„Hálával és örömmel gondolok a Hivatások nyomában hittanversenyre, amelyet immár 19. alkalommal rendezhettünk meg a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum falai között. Megtiszteltetés volt házigazdaként fogadni a lelkes csapatokat, akik elkötelezettségükkel, tudásukkal és hitükkel gazdagították ezt a különleges eseményt, ünnepet. Tiszta szívből köszönöm a szervező csapat időt és energiát nem kímélő áldozatos munkáját, a püspökség támogatását, amely nélkül ez a verseny nem valósulhatott volna meg. De végtelenül hálás vagyok minden résztvevőnek, a diákoknak, a felkészítő és kísérő tanároknak is. A felkészítő tanároknak, akik lelkiismeretes munkájukkal, nemcsak tudásukat, hanem szívüket-lelküket is beleadták, hogy diákjaik minél jobban elmélyülhettek a szentek életében, valamint a hitben és a hivatáskeresésben. Öröm volt látni a csapatok lelkesedését és együttműködését, hiszen ez is megerősít abban, hogy Isten mindenkit meghív egy különleges küldetésre. Ahogyan Sienai Szent Katalin mondta: „Ne csak azt kérdezd magadtól, hogy mire vágysz, hanem azt is, hogy mire hívott el az Isten.” Bízom benne, hogy ez a verseny a hit, a közösség és a hivatáskeresés ünnepe volt mindannyiunk számára. Az előadások pedig inspirációt adtak a hivatásunk felismeréséhez és megéléséhez. Köszönöm, hogy együtt lehettünk, és remélem, hogy jövőre a “kerek” évfordulón ismét találkozunk!” (házigazda)
Forrás:
Ciucur Losonczi Antonius,
A Hivatások nyomában verseny honlapja: https://sites.google.com/view/hivatasok-nyomaban-2025/visszajelz%C3%A9s?authuser=0
Fotók: a nagyváradi püspökség és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Facebook-oldala